A nő, aki magába bolondította egész Franciaországot

Hírek

Oszd meg másokkal is

A szép, ám buta szőke nő (akinek azért többnyire megvan a magához való esze) halhatatlan típuskarakterét Anita Loos 1925-ben megjelent programadó sikerregénye, a Szőkék előnyben (Gentlemen Prefer Blondes) hozta be a tömegkultúrába, a könyvből pedig aztán készült Broadway-musical Carol Channinggel, valamint egy hollywoodi film is, minden idők legnagyobb Buta Szőkéjével, Marilyn Monroe-val a főszerepben. De Joyce Comptontól Marie Wilsonig számtalan színésznő alakított rendszeresen hasonló, platinára szívott naivákat különféle sorozatban gyártott kedves, bugyuta és nagyon népszerű vígjátékokban, már bőven Monroe előtt, itthonról meg talán Sacy von Blondel (Megyery Sári) némafilmsztár nevét érdemes megemlíteni, kinek szépírói karrierjének alakulását jelentősen megnehezítették a feltűnő külsejű, ragyogó hajszínű előadóművésznőket övező negatív és pozitív sztereotípiák.

Mert a közvélekedés szerint aki úgy néz ki, mint egy buta szőke, az minden bizonnyal az is; van, aki tudatosan, jókora öniróniával még rá is játszik erre a szerepre (nagy mestere ennek a gigászi frizurákat és még annál is nagyobb melleket viselő vidéki szexbombát már ötven éve csodásan alakító Dolly Parton, aki egyébként zseniális dalszerző, előadó és szövegíró, sikeres üzletasszony és az egyik legszórakoztatóbb interjúalany), aztán van, aki inkább szabadulna már a karaktertől, és persze olyan is akad, aki tényleg önazonosan buta és szőke egyszerre.  

De valóban csak a huszadik század szórakoztatóiparának terméke lenne ez a mai napig elnyűhetetlen szerepkör? Természetesen nem: az ősforrást, minden buta szőke nő prototípusát és az első szőkenős viccet is a 18. századi Franciaországban, a fényes versailles-i udvar és a párizsi haute société környékén kell keresni. A műfaj úttörőjét Rosalie Duthének hívták; 1748-ban született, nem különösebben jómódú családban, de a Párizsi Opera ünnepelt (és állítólag igen tehetséges) énekes-táncosnőjeként, illetve előkelő és gazdag férfiak luxusszeretőjeként jelentős vagyont halmozott fel élete során.

Rosalie Duthé, itt éppen ruhában

Akárcsak Reese Witherspoon a zsáner utolsó nagy klasszikusában, a Dr. Szösziben, ő is előszeretettel viselt rózsaszín ruhakölteményeket nyilvános megjelenései alkalmával, de még szívesebben állt modellt ruha nélkül a kor divatos festőinek, a műértő francia férfiak legnagyobb megelégedésére. Karrierje során többek közt olyan úriemberek nagylelkű és önzetlen támogatását nyerte el, mint Richard Dillon narbonne-i érsek, George Wyndham, Egremont harmadik earlje, Étienne-François Choiseul hercege, Artois grófja (a későbbi X. Károly francia király) és Lajos Fülöp (a későbbi Égalité Fülöp) – utóbbi egyébként fiának, a kis Fülöpnek (a későbbi I. Lajos Fülöp, a Polgárkirály) is bemutatta az országszerte ismert, akkor már negyven körül járó kurtizánt, hogy a gyermek „hasznos ismereteket tanuljon az életről”. Biztosak vagyunk abban, hogy tanult is.

Rosalie Duthé kevés ruhában

Ez fantasztikus teljesítmény, persze, de nem csupán ennyiből állt Rosalie Duthé igazi nagy újítása, valamint a popkultúrához való hozzájárulása, hisz abban az időben azért akadt még néhány kivételes asszony az országban, akik ugyancsak makulátlan skalpok tucatjait tudták felmutatni. Duthé kisasszony egyrészt feltűnően szőke (talán eredeti, talán festett) hajkoronájával, másrészt pedig igen sajátos társalgási kultúrájával írta be magát a történelembe, ugyanis beszéd közben nagyon hosszú, jelentőségteljes szüneteket tartott, mint akinek fogalma sincs, hogy mit is fog mondani legközelebb, ezzel a szokásával pedig szellemes csevegésekben, élcekben, elmepárbajokban és oda-vissza vágásokban valóssággal tobzódó jobb francia társaságokban hamar a viccek állandó céltáblájává vált.

Rosalie Duthé immáron ruha nélkül

Személyéről gúnydalok íródtak (az orális szexben való jártasságát taglaló a La Duthe a du Teter-t részben megőrizte az emlékezet), sőt, még egy nagy sikerű szatirikus színdarabban, az 1775-ben bemutatott Les Curiosités de la Foire-ban is megörökítették az alakját; ebben egy csodaszép, tökéletesre csiszolt és teljesen élethű mechanikus szerkezetként, afféle 18. századi androidként jelenik meg, aki képes enni, inni, táncolni, énekelni, flörtölni és persze az ágyban teljesíteni, azonban képtelen az érzelmekre és az emberi intelligencia leghalványabb jegyeit sem mutatja. És voilà: teljes fegyverzetében megszületett az egyszerre vágyott, irigyelt és kigúnyolt buta szőke nő mai napig velünk élő figurája. Függetlenül attól, hogy mademoiselle Duthé tényleg buta volt-e, vagy esetleg csak a férfiak kedvéért játszotta ezt a szerepet. De az is lehet, hogy egyszerűen nem szívesen szólalt meg nagyobb társaságban – talán valami enyhe beszédhibája miatt.

Azért olyan nagyon buta nem lehetett. Mint foglalkoztatott főúri és királyi szerető, a forradalom alatt jobbnak látta, ha inkább Angliába távozik, és csak a restauráció idején tért haza. Jómódban és remélhetőleg elégedetten halt meg 82 éves korában.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!