Volkswagen Arteon: nincs olyan szög, ami rosszul állna neki

Autó-Motor

Oszd meg másokkal is

Az Arteon hosszú idő óta az első olyan autó, ami úgy sugározza az eleganciát, hogy közben nem tűnik felvágásnak vagy nagyzolásnak vele járni.

Ha egy Arteonban ülsz, két dolgot fogsz észrevenni viszonylag hamar. Az egyik, hogy milyen könnyű egy közel ötméteres autót elvezetni, amikor minden beépített rendszere érted dolgozik. A másik pedig, hogy az emberek megfordulnak az utcán utánad. Vagyis az autó után. Piros lámpánál, dugóban, zebra előtt vagy egy parkolóban várakozva, vagy csak szimplán az autópályán haladva.

Az emberek elismerően bólintottak, előreengedtek, mutogattak és mosolyogtak. Nagyon úgy tűnik, hogy az Arteon mindenkiből kivált valamilyen, döntően pozitív reakciót. Kicsit úgy éreztük magunkat, mintha csinos lányok lennénk, akik után fütyülnek az utcán.

Az Arteon a CC utódjaként és nagyjából a Phaeton helyett jött világra. Bár elsőre kezelhetetlenül hosszúnak és nagynak tűnik, csak 95 milliméterrel hosszabb a Passatnál.

Nem gondoltuk, hogy még ebben az életben leírjuk „A külső megfog, a belső megtart” nevezetű rettentő közhelyes mondást, de kénytelenek voltunk. Az autóba ránézésre bele lehet szeretni, a formája szinte tökéletes, minden négyzetcentiméteréből sugárzik a német precizitás, és látszik rajta, hogy nem egy, a felmondási idejét töltő formatervező rajzolta.

Egyszerre szolgálja ki az üzletembereket, felsővezetőket és a szimplán esztétikumra vágyó átlagembereket elegáns, de mégis vagány, sportos kinézetével.

Kívülről is vannak rajta – elsőre nem biztos, hogy szembetűnő – apróságok, amik az összhatáshoz hozzátesznek. Ilyenek a keret nélküli ablakok, a morcosnak tűnő lámpák vagy a króm díszlécek kétoldalt.

És hogy ne csak dicsérjük, bár hibát nehéz volt találnunk rajta, a fent említett keret nélküli ablakok miatt nagyobb sebességnél sajnos számunkra zavaróan hallatszott a menetszél, bár mondjuk ez orvosolható a rádió bekapcsolásával.

A belső látvány azért erősen függ a választott felszereltségtől, de szerencsére az Arteon gyári extráival nem spóroltak. Szériafelszereltség többek között az öntömítő abroncs, a krómozott díszlécek, start-stop rendszer, az első és hátsó parkolóradar és tolatókamera, ami viszont igazán érdekes az a sávtartó asszisztens. Ezért a funkcióért azért más gyártóknál ki kell nyitnunk a pénztárcánkat.

Nálunk egy 239 lóerős Arteon R-Line 2.0 TDI SCR DSG 4Motion tesztautó volt, mangánszürke színben. A szériafelszereltség mellett komplett vezetést támogató rendszer volt benne, aminek köszönhetően nem sok dolgunk maradt az úton.

Ugyan hivatalosan nem önvezető, de nagyon közel áll hozzá.

Felismeri a közlekedési táblákat, segít a ki- és beparkolásnál, jelzi, mikor biztonságosan sávot válthatunk vele, automatikusan gyorsít és lassít. Kipróbáltuk, és tényleg, a kormány elengedése mellett is tartja a sávot, kanyarodik, ha az út éppen arra tart. Amit külön élveztünk, az a 360 fokos virtuális felülnézeti képet adó kamerarendszer.

Amúgy az ülések kényelmesek, óriási a tér elöl és hátul is, kicsit olyan autó, amiben, ha nem otthon ér az éjszaka, akkor is kényelmesen lehet aludni.

Az alapból 563 literes, de 1557 literesre bővíthető csomagterébe pedig csak az nem fér bele, amit nem szeretnénk.

A különböző gyártók új modelljei már mind érintőképernyős infotainment rendszerekkel készülnek, de ez nem jelenti azt, hogy ez egy feltétlenül jó tendencia lenne, vagy akár azt, hogy jól működnének.

Sajnos gyakoribb tapasztalat az, hogy beülünk egy autóba és hosszú percekig kell keresnünk egy-egy beállítást, gombot, ráadásul az érintésre is lassan reagálnak a rendszerek. A Volkswagennél ezt valahogy sikerült megugrani, és az Arteonban még akkor is minden magától értetődő, ha sosem ültél benne korábban.

Ezek miatt valószínűleg nem kell külön mondani, de azért megtesszük: mi beleszerettünk, és keressük az alkalmat az újabb találkozásra.

Az alapmodell 10 592 180 forinttól indul, az általunk kipróbált modell új ára 16 848 820 forint.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!