Már nem csak az ábécében első – Mercedes-Benz A 200-teszt

Autó-Motor

Oszd meg másokkal is

Nem csupán a jávorszarvastesztet bukta a Mercedes az A osztállyal. Az ütközésbiztonsági okokból magasra épített kocsi ugyan új vásárlóréteget vonzott be a szalonokba, jó néhányan viszont a márkából is kiábrándultak a prémiumosztályba csak mérhetetlen jóindulattal illeszkedő, nem túl megbízható, viszont nehezen és drágán javítható autó miatt.

Csak azért említem 2018-ban a kilencvenes évek végén bemutatott, első A Klassét, hogy igazán érthető legyen, mennyivel többről van szó most, mint a soron következő, immár negyedik generáció érkezéséről. Noha már az előző széria is lényegesen komolyabb kocsi volt, mint a legelső sorozat a maga idejében, az új – egyébként kecskeméti gyártású – A osztályba ülve érezzük először, hogy

úúúúúúú.

Mercedes-rajongók és büszke tulajdonosok szokták hangoztatni, hogy vannak az autók, és van a Mercedes, csak ezt eddig nem volt célszerű annak mondania, aki egy A osztályban ült – nehéz megtartani a felsőbbrendű magabiztosságot úgy, ha valaki pofán röhög.

Mostantól viszont nem sokat kell magyarázni: ahogy beszáll az ember, rögtön a monitorsorra néz. Ma már nem különleges, hogy egy autóban a műszerfal kizárólag monitorokat és gombokat jelent, nem mechanikus órákat – csak azok mind nagyobb és drágább kocsik. Ráadásul a széles monitorcsík nem is próbálja finoman helyettesíteni a hagyományos műszereket, hanem fölényesen demonstrálja a technológiai fejlettséget, de nem visszatetsző, hanem kifejezetten szimpatikus módon.

Az ugyanis szép üzenet, hogy bár csak az ábécé első, legkisebb és egyik legolcsóbb Mercedesét vetted meg, neked is jár a csúcstechnológia, a dizájn, és a prémiumérzet. A monitorokon – alapáron kétszer hétcolos, amúgy akár kétszer bő tízcolos – kívül ott vannak a turbinaszerű légbeömlők, amelyek a Mercedesnél mostanában szokásos módon, funkcionális alkatrészből kortárs műtárggyá váltak (és egyébként igény szerint világítanak is, ami ritka gagyinak hangzik, de valahogy mégsem az élőben).

Nemcsak a fiatalosabbra vett vonalak és a kisebb méretek miatt nem lehet összetéveszteni mondjuk az S osztállyal vagy a CLS-sel a belsejét, az anyaghasználat sem éri el azt a szintet, ami nem igénytelent, hanem a csúcs alatti prémiumkategóriát jelenti, és tökéletes harmóniát.

Ez így, együtt kategóriaelsőséget ér.

És akkor még nem említettük az új A osztályban elérhető funkciókat – aki élvezi, hogy más embereket kínos helyzetbe hoz, menjen el a konkurenciához, és egy kompakttal kapcsolatban tegyen fel kérdéseket az értékesítőnek. LED fényszórók? Hangvezérlés? Ülésszellőztetés? Ötszáz méteres hatótávolságú radarrendszer? Részleges önvezetés? Kiterjesztett valóság a navigációban? Zárható hűtőlamellák a légellenállás csökkentése érdekében? Hengerlekapcsolás?

Drága lesz a kocsi, ha ezt mind beletesszük – de ezt mind bele lehet tenni.

A belbecset sikerült szépen csomagolni. Semmi nyoma, hogy az A osztály tulajdonképpen egy kis egyterűnek született: a Compact Saloonnak nevezett ötajtós ma már egy átlagos arányú, ferdehátú kompakt, finom részletekkel. Az orrkialakításba és a hátsó lámpák formájába sem nehéz belelátni CLS-jegyeket, ez persze sokkal inkább dicséret, mint kritika.

Jól áll neki a Mercedes-bajusz, kellő tekintélyt ad, menet közben, a visszapillantóban meg úgyis nehéz belőni, pontosan melyik osztályba is tartozik ez a Mercedes, az látszódik, hogy új, komoly autó. Tényleg az: minden méretében nőtt, ami egy fokkal konkrétabban azt jelenti, hogy elöl-hátul elférni, nagyobb, és nagyobb nyíláson át pakolható a csomagtartó.

Az álomvilág helyett a valóságban élő olvasó már-már mindenféle pénzmozgásra gyanakodhat autóimportőr és újságíró között: nehéz negatívumot találni az új A osztályról eddig leírtakban. Ez a Mercedesre sem vetne jó fényt, úgyhogy az elvben jó, ám kicsit nehézkesen használható tenyértámaszos-touchpades infotainment-vezérlésen kívül az A 200 jelű tesztautóba biztos, ami biztos beépítettek egy 1,3 literes, négyhengeres turbós benzinmotort, és hozzákapcsoltak egy hétfokozatú, duplakuplungos automata váltót.

Ez pedig – ha nem elégszünk meg a puszta adatokkal, mint a 163 lóerős teljesítmény, a nyolc másodperces gyorsulás és a 225 km/h végsebesség – bizony nem elég jó. Az A osztály finomságához képest kulturálatlan a hajtáslánc, gyorsításkor meglepő módon egy fokozatmentes automatát vagy egy végét járó, végzetesen csúszó kuplungot idéz, miközben magasabb fordulaton zajos és kellemetlen hangszínű a motor. Ha az A osztály dizájnszintjéről és extrázhatóságáról az S osztály jut eszünkbe, akkor a motor-váltó kombóról a régi Smart.

Az automata felára 700 ezer forint – mivel az A 200 kilenc és fél millió forintos alapárát nem nehéz milliókkal megtoldani – prémiumautó, ugye –, vagy ezt a pénzt érdemes másra költeni, vagy érdemesebb másik motort választani. Vagy csak nézegetni a kocsit, bár ahhoz tényleg nagyon drága.

Ez is érdekelhet:

A lehetséges jövők egyikében jártunk a Mercedes F-Cell-lel – Roadster

Kipróbáltuk a Mercedes-Benz üzemanyagcellás SUV-jét, amelynek most indul a sorozatgyártása. Mit ad nekünk a hidrogéntöltés, és milyen érzés 700 bar nyomású tartályokon ülni?

(Fotó: Tóth István)

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!