Új mérget vetnek be a szaporodó patkányok ellen Budapesten

Hírek

Oszd meg másokkal is

A hónap elején mi is megírtuk, hogy egyre gyakoribb az önfeledten piknikező patkányok látványa a budapesti rakpartok környékén mostanában. A rágcsálók elszaporodását más is bizonyítja: másfélszer több bejelentés érkezik a patkánymentesítéssel megbízott céghez mint korábban. Ráadássul, míg régen százból két észlelés bizonyult valósnak, addig ez az arány az utóbbi időszakban az ötszörösére nőtt.

A Borsnak Bajomi Dániel, a Magyar Kártevőirtók Országos Szövetségének elnöke elmondta, a rágcsálók elszaporodásában szerepet játszhat az irtószerekkel szembeni ellenállóság növekedése, ami annyit jelent, hogy lassabban hat a méreg a populációra.

A fővárosi patkányirtást végző RNBH Konzorcium vezetője, Reisinger Mátyás a lapnak azt mondta, az eddig használt bromadiolonot lecserélték, és most már brodifakummal és difenakummal végzik az irtást.

Azt, hogy ténylegesen mikorra lehet visszaszorítani a patkányinváziót, a szakember szerint nem lehet ponosan megmondani, de az biztos, hogy az idei év feladata a problémafelderítés.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!