Egy évig sem tartott Amanda házassága a kalóz kísértetével

Hírek

Oszd meg másokkal is

„Ő a lelki társam. Nagyon boldog vagyok. Számomra ez a tökéletes kapcsolat” –  áradozott férjéről a 45 éves Amanda Teague nem egészen egy évvel ezelőtt. A szóban forgó férj, némileg szokatlan módon, egy 300 éve halott kalóz szelleme, akivel a nő még 2014-ben ismerkedett meg, és idén januárban ment hozzá feleségül egy sámán által lebonyolított szertartáson.

Az ír nő olyannak képzelte a kalózt, mint Jack Sparrow, ezért vette fel a Sparrow vezetéknevet is. Korábbi nyilatkozataiban azt állította, hogy a kapcsolatuk, eltekintve attól, hogy a férfi nem látható, épp olyan, mint más pároké, és szoktak szexelni is. Sőt egyszer, amikor kimaradt a menstruációja, azt hitte, hogy teherbe esett a kísértettől.

Amanda Teague (ITV)

A kapcsolat azonban mégsem bizonyult tökéletesnek. A nő ugyanis a minap közösségi oldalán jelentette be, hogy a házasságának vége. Az okokról egyelőre nem akar beszélni.

„Most csak annyit akarok mondani, legyetek nagyon óvatosak, ha a spiritualitással kacérkodtok, mert ez nem olyasmi, amivel szórakozni lehet” – fogalmazott Amanda, aki egyébként Jack Sparrow-hasonmásként dolgozik.

via

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!