Jennifer Aniston megdöbbentő őszinteséggel beszélt zátonyra futott házasságairól

Hírek

Oszd meg másokkal is

Az anyukám nem azért viselkedett úgy, ahogy, mert egy hülye picsa volt, vagy mert szándékosan akart mély sebeket ejteni rajtam, hogy később egy vagon pénzembe kerüljön elmulasztani őket, hanem azért, mert nagyon szeretett engem” – nyilatkozta az Elle-nek adott interjúban Jennifer Aniston, aki édesanyjával való kapcsolata mellett, meglepően őszintén mesélt a házasságairól is.

Elmondta, édesanyja, akire korábban sokáig neheztelt, ma már afféle példaként lebeg a szeme előtt: azt mutatja meg, milyen életet nem akar élni soha. “Az anyám megpróbált túlélni, és a legjobbat kihozni magából, miközben anyag gondjai voltak és egy olyan férjjel hadakozott, aki soha nem volt jelent az életében társként.

Ami a házasságait illeti, Jennifer mindegyiket, kivétel nélkül sikerként könyveli el. “A házasságaim, véleményem szerint, kifejezetten sikeresek voltak. Aztán, amikor a végükhöz közeledtek, meg kellett hoznunk egy döntést, hogy boldogok lehessünk. A boldogság ugyanis nem mindig marad meg abban a szövetségben, amelyet egymással kötöttünk.”

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!