Műfenyőt karácsonyra? – Érdemes megfontolni!

Hírek

Oszd meg másokkal is

Szenteste a család énekelve körbeállja a szépen feldíszített, pompás karácsonyfát, gyertyák imbolygó lángja világítja meg az áhítatos arcokat, a csillagszórók pedig szórják szemkápráztató fényüket. Ez a pillanat és a frissen vágott fenyő illata örökre belénk ivódik kisgyermek korunkban, és arra vágyunk, hogy minden évben ugyanolyan szép és meghitt legyen a karácsonyunk, mint akkor. Ennek az élménynek elmaradhatatlan része az igazi, élő fenyőfa. Vagy mégsem?

Felejthetetlen pillanatok

Felnőttként is szeretnénk újraélni a szép gyerekkori karácsonyokat, de amikor a mi vállunkat nyomja a faállítás szép hagyományának ápolása, az kissé beárnyékolja ünnepi hangulatunkat.  Mert valahogy mindig úgy jön ki a lépés, hogy a fát kapkodva, az utolsó pillanatban vesszük meg, és latyakban taposva szuszakoljuk be a csomagtartóba, amikor pedig szeretnénk otthon felállítani, a törzse sehogy sem akar belepasszolni a tartóba, hiába farigcsáltuk testi épségünk veszélyeztetésével egy fél délelőttön át. Aztán végre, többórányi barkácsolás után ott magasodik sudáran, büszkén előttünk a fa, de kiderül, hogy túl magas a plafonhoz, és ha jobban megnézzük, akkor az is látszik, hogy kicsit féloldalas, és egyáltalán nem olyan sűrű a levele sem, mint ahogy az elvárnánk ennyi pénzért. Ráadásul az is hullani kezd pár nap múlva, és mi állandó sepregetéssel tölthetjük az ünnepeket. Semmihez sem fogható a frissen vágott fa illata, de mennyivel jobb lenne, ha a vele járó kényelmetlenségeket mellőzhetnénk, ugye?

Kellene valami jobb…

Műfenyőre a legtöbben nem is gondolnak alternatívaként, hiszen a karácsony valódi, vágott fával az igazi. (Vagy újabban földlabdás, kiültethető fenyővel, ami egyébként csak elméletben környezetbarát megoldás, mert legtöbbször az ilyen növény nem éli túl azt a stresszt, amit a meleg lakás jelent számára, vagy akkor pusztul el, amikor a fagyott földbe kiültetve a gyenge gyökérzetén keresztül nem képes tápanyagot felvenni). De miért idegenkedünk annyira a műfenyőktől?

Leginkább talán azért, mert ilyen megoldást régebben csak a szegényebb rokonság használt, és valljuk be tisztelettel és megértő szeretettel, hogy cseppet sem volt esztétikus és vonzó ez a látvány. Mi szeretnénk méltósággal, szépen és ízlésesen megünnepelni a karácsonyt, és erre egy ilyen műfenyő – bármilyen praktikus is – nem alkalmas. Ám az idők azóta sokat változtak, és a műfenyők sem olyanok már, mint régen…

Fotó: Dekortrend.hu Igazi vagy mű? Ez bizony műfenyő a képen

Divat lett a műfenyő

Az új trend bizony ezeknek a fáknak kedvez, több okból is. A dekortrend.hu oldalán böngészgetve hamar világossá vált, hogy egyrészt már régen nincs szó arról, hogy a műfenyő a nélkülözés bizonyítéka lenne az otthonunkban, hiszen egy mai, minőségi darab ára a magasságtól és típustól függően a 10-70 ezer forint közötti tartományba esik. Másrészt pallérozatlan ízlésről sem tanúskodik, ha ilyen fát állítunk fel a nappalinkban, ugyanis ezek olyannyira élethűek, hogy gyakran csak tapintás és egy kis szagolgatás után állapítható meg, hogy nem most érkeztek egyenesen a havas hegyek ormáról. Végül pedig a környezettudatosság nagyon hasznos divatja is a műfenyők mellett szól: egy ilyen fát akár egy évtizedig is használhatunk, és addig sem kell élő növényt kivágatni a kedvünkért karácsonyra. De van még ezen túl is néhány nyomós érv mellettük…

 

Fotó: dekortrend.hu Így néz ki egy swiss premium műfenyő. Látod a különbséget?

A műfenyők 4 nagy előnye

1. Egy műfenyő nem hullajtja a leveleit, és vízkeresztkor is ugyanolyan díszes és dekoratív, mint szenteste.

2. Ha megunod, eladhatod vagy elajándékozhatod.

3. Szabályosabb és dúsabb levelű, mint az igazi fák többsége, ezért szebben dekorálható.

4. Egy percet sem kell karácsony napján fafaragással foglalkoznod, mert a törzse „gyárilag” beleillik az állványba.

 

Egyszóval látva a mostani műfenyők minőségét, és emlékezve az igazi fákkal járó sok kellemetlenségre és a kivágásuk miatti lelkiismeret-furdalásra, komolyan eltöprengtünk. Lehet, hogy idén teszünk egy próbát egy szép műfenyővel?

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!