Ököllel ütötte a tanárt egy hajdúböszörményi diák

Hírek

Oszd meg másokkal is

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy fiatalkorú ellen, aki az őt rendre utasító tanárt ököllel megütötte. A fiatalkorú vádlott az egyik hajdúböszörményi bentlakásos iskola 8. osztályos tanulója.

A pedagógus sértett tavaly áprilisban az osztályába tartozó tanulókat sorakoztatta az épület előterében. Ekkor vette észre, hogy a felsőbbéves fiatalkorú vádlott a kisebb gyerekek között járkál, és rajzszeggel ijesztgeti őket.

A tanár ezért rendre utasította a diákot, és felszólította, hogy a nála lévő rajzszeget adja át. A nyolcadikos tanuló azonban ennek nem tett eleget, feldühödve, tiszteletlenül beszélt a pedagógussal, majd hirtelen ököllel a feje irányába ütött, azt azonban a sértettnek a karjával sikerült elhárítania.

Ezután a vádlott ismét rátámadt a pedagógusra, ököllel a jobb halántékán megütötte, majd a haját megragadva lerántotta a földre. Az egyensúlyát vesztett sértett a földre kerülő diákra esett, majd a tanulót a padlón leszorítva tartotta, amíg az iskola portása és egy másik pedagógus a segítségére sietett.

A pedagógus a hatályos jogszabályi rendelkezés értelmében közfeladatot ellátó személynek minősül, az eset miatt sérülést nem szenvedett.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett fiatalkorúak fogháza büntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a járásbíróság állapítsa meg, hogy a vádlott a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!