Óriásit kaszálnak a török sorozatokkal, kielemeztük, hogy miért

Hírek

Oszd meg másokkal is

A Kara Sevda, vagyis a Végtelen szerelem volt az első olyan török siker, amire a világ felkapta a fejét, miután Nemzetközi Emmy-díjat nyert, és azóta a siker töretlen. Amikor New Yorkban a legjobb telenovellának nevezték, már 60 országban futott le a széria, jól mutatva, hogy a törökök éreztek rá arra, mivel kell meghódítani a világ tévénézőit. Az eredeti leosztásban hetente jelentkező sorozatokat országfüggően vették át: nálunk nem az eredeti hosszú (általában két, két és fél órás részek mennek), hanem sok rövidebb epizód megy le és nem hetente, hanem naponta, ahogyan a telenovellákon edzett latin-amerikai országokat is meghódították. A közép-ázsiai és dél-amerikai sikerek után vették célba a török sorozatgyártók Közép-, és Kelet-Európát, Dél-Afrikát és Ázsiát. Ezzel a török sorozatok az ország második legjövedelmezőbb importcikkei lettek, két évvel ezelőtti adatok szerint 350 millió dollárt termeltek, és azóta ezek a számok tovább nőttek. De mi ennek a sikernek a titka, már ha egyáltalán van titka? Erre évek óta keresik a választ, és nagyjából így néz ki a siker képlete.

Bátor témaválasztás

Tény, hogy a Szulejmán robbant a legnagyobbat itthon a török sorozatok közül, még akkor is, ha közel sem a Szulejmán volt az első, amit bemutattak. A TV2 2011-ben tűzte műsorra a Seherezádét – amiben egyébként ugyanaz a Halit Ergenc volt a főszereplő, mint a Szulejmánban. Ebben tapasztaltuk meg először a török forgatókönyvírók egyik fegyverét, vagyis azt, hogy itt a szereplők vagy az események sohasem fehérek vagy feketék. A gonosz sohasem egyszerűen gonosz, a legtöbbször kap valamilyen háttértörténetet, amely egyúttal egyfajta feloldozást is ad neki, ezzel pedig hamar romantikus szuperhőssé válik. A személyiségek sokkal árnyaltabban jelennek meg, az ármánykodó, a gondolkodtató, a függő, az erőszakos… karakter cselekedeteit így könnyebb megérteni, de nem egyszerűbb elfogadni.

GIF

Nagy kérdés, hogy vajon a #metoo kampány idején is ekkora siker lett volna a Seherezádé? A történet szerint a beteg gyermekét egyedül nevelő, ifjú özvegy pénzt kér a fia kezelésére a főnökétől. A megsebzett férfi azonban kérdés nélkül könyveli el a nőt pénzéhes némbernek, és egy éjszakához köti a kért összeget. A szörnyből aztán szépséges lelkű megmentő válik, amitől a gyakorlatilag kényszerített szexen átesett asszony szíve is meglágyul, de azért azt nem mondhatjuk, hogy ez egy klasszikus szerelmi történet. Bár az biztos, hogy még így is könnyebb elképzelni, mint mondjuk a latin-amerikai szappanoperák kedvelt fordulatait (elcserélt gyerekek, akik később felnőttként egymásba szeretnek, illetve a gonosz ikertestvéres szálak).

Egyetemes nyelvet beszélnek a török forgatókönyvírók

A török sorozatokban a történet középpontjában mindig az emberek érzelmei állnak. Az pedig teljesen mindegy, hogy valaki Krétán, Kazahsztánban vagy Argentínában él, hiszen az érzéseket mindannyian egyformán ismerjük. Az érzelem nyelve egyetemes, összeköti az embereket. Míg egy dél-amerikai szappanopera maximum annyit váltott ki a nézőből, hogy az a szemét Rodriguez megcsalta Maria Rosát, addig egy Cennet vagy egy Fatmagül (ezek mind török sorozatok, azoknak, akik nem ismernék őket) esetében még bruttó 13 perccel az epizód után is azon gondolkodik az ember, vacsorakészítés közben, hogy mi lenne számára a még megbocsátható bűn.

Yamac Okur, az Ay Yapim stúdió producere például úgy fogalmazott, hogy az értékeket jelenítik meg, és a fő szál minden esetben valami morális kérdés, amire legfeljebb csak első pillanatban tűnhet úgy, hogy van egyértelmű megoldás. 

Beren Saat Fatmagül és Engin Akyurek Kerim szerepében

Krimi és gondolkodás

Itt a fő cselekményszál mellett a mellékszál is ugyanolyan hangsúlyos, olyannyira, hogy néha el sem lehet dönteni, melyik is az igazi főszál. Mert a szerelem mellett a bűn, vagy ha úgy tetszik, a krimi is egy alapvonal a török szériákban. Az arányok soha nem csúsznak egyiknek vagy a másiknak a kárára. A készítők nem félnek a rizikós, megosztó témákhoz nyúlni. Gondoljunk csak a korábban említett Fatmagül sorozatra, ahol a főhősnőt megerőszakolták, vagy a Cennetre, amelyben az adoptált gyermekek örökbefogadó szülei ölték meg a vér szerinti szülőket egy autóbalesetben. Krimi, szerelem, megbocsátás, és gyakran a happy end hiánya is jellemzi ezeket a sorozatokat. Például ott van a Tiltott szerelem, amit nehéz lenne a sablon kategóriába sorolni.

Húzzák, mint a rétestésztát, de másképpen

Valamiben azonban képtelenek voltak a fent említett sorozatok készítői elszakadni mexikói kollégáik példájától. Ez pedig az idő húzása. A legtöbb széria elején mindig rákapcsolnak, és pörgősebbek az események, aztán belassulnak, és rengeteg múltidézéssel, időhúzással találkozhatunk. Mentségükre legyen mondva, hogy még így sem annyira kiszámíthatók a cselekmények, mint más hasonló, „telenovellákban”. A fenti negatívumokra, talán a nem is olyan régen nálunk is bemutatott Szívhelyzet sorozat a példa. (Egy kis mellékszál: a főszereplő január elején Budapesten volt, lehet sasolni a színész Instáját a fotókért.) Viszont, ahogyan egy amerikai programigazgató megfogalmazta, itt a csendnek is van szerepe, mert rengeteg érzelmet fejeznek ki ezek a percek is. 

Duygu Yetis és Serhat Teoman a Szívhelyzet című sorozatban

Hagyományok, átvett értékek helyett

Míg az előbb említett sorozat főszereplőjét, Serhat Teomant a mi kultúránk nyűgözte le, addig a magyar nézőket pont az hozza lázba, hogy a törökök nem majmolnak más kultúrát a sorozataikban. Arra törekednek, hogy a sajátjukat a lehető legrészletesebben bemutassák – már amit kitennének a kirakatba. Megpróbálják a nézők számára érthetővé tenni társadalmuk működését, a hagyományaik fontosságát. A cselekmények és a karakterek bemutatják, hogy mennyire tisztelik a tehetősebb családok az apát, vagy mennyit számít az elsőszülött. Megismerjük, hogy kinek van szava a családban, milyen tisztelet övezi az idősebbeket, hogyan élnek a gazdagok, bár ahhoz talán elég megnézni Csősz Boglárka Instáját. A törökök megmutatják, hogy mi számít náluk sértésnek, hogyan búcsúznak a halottaiktól, de a legelvadultabb sorozatnézők már akár főzni is megtanulhattak a sok-sok műsorból. A török zenét mondjuk mindenképpen megszokják a nézők, mert minden részhez saját zenei repertoárt állítanak össze, csak a sorozathoz készített zenékkel. 

A szerelemből nem csinálnak sem viccet, sem erotikus filmet 

Ahogyan a megszokott szappanoperákban a szerelmet bemutatják, az közelebb áll a vígjátékhoz, mint a valósághoz. A török sorozatokban jellemzően nem a szexuális vágy oldaláról közelítenek ehhez a témához, sokkal inkább a nők és a férfiak szerepét mutatják be, nem a testi vágyat. A most futó Cennet sorozatban például jól ábrázolják, milyen az, amikor valaki nem tudja elengedni az első szerelmét, még ha ez az érzés soha nem is volt kölcsönös.

A helyszín kiválasztása önmagában siker

Ellentétben a szappanoperák és telenovellák megszokott megoldásával, a török sorozatok esetében csak nagyon kevés jelenetet forgatnak stúdiókban. Többnyire magát a helyszínt választják ki úgy, hogy látványos legyen, sok az utcai jelenet, amitől valóságosabbá válik minden más mozzanat is. 

Yamac Okur

„Nyolc fő török csatorna van, mind gyártanak saját sorozatokat, ez nagyon komoly verseny. Néha 35-40 sorozat megy le egy héten, ebből van, amelyik csak néhány epizódot él meg, a többség úgy 39 részt, és csak nagyon ritka, hogy több évadra terveznek a gyártók. Én a fiatal generációt képviselem a producerek között, és hiszek a közösségi média és a videómegosztók fontosságában. Az epizódokat jellemzően öt nap alatt forgatjuk, és utána egy kétnapos hétvégén lehet kipihenni, ez azért jól mutatja, hogy milyen magas költségvetéssel dolgozunk. A belefektetett pénz azonban megtérül. Hatalmas a nyereségünk, mert a külföldi piacokon mi vagyunk a második legkeresettebb sorozatexportálók” állítja Yamac Okur.

Szépek a főszereplők, de…

Igen, szóval szépek a török sorozatok főszereplői, sokszor például modellek közül kerülnek ki, mint a Bosszú vagy szerelem főszereplője, Kivanc Tatlitug, de közel sem olyan művi a megjelenésük, mint mondjuk egy latin-amerikai sorozatfőszereplőé. Igaz, hogy a dél-amerikaiak körében elfogadott, sőt kedvelt a plasztikáztatás, de a török világsikerhez valószínűleg éppen a természetesség volt az egyik kulcs. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Setten #kivanctatlitug #çarpışma

Kıvanç Tatlıtuğ (@tatlitug) által megosztott bejegyzés,

A férfiak is kedvelik a török sorozatokat

Végül pedig, országfüggő arányban, de a török sorozatok képesek a férfiakat is a tévé elé vonzani. A Bosszú és szerelem például inkább volt családi sorozat, és a most futó Cennet is ilyen.

Erről is beszélgettek a gyártókkal már néhány éve: 

Hogy meddig tart a török sorozatok sikere, azt majd az idő eldönteni. Az viszont biztos, hogy a történeteik nem feltétlenül ismétlődnek, egyelőre még tudnak újat mutatni azoknak, akik a zombivadászok vagy az amerikai nyomozósdi helyett valami másra vágynak.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!