Három kereke van, semmi szükséged rá, mégis rohadtul kéne! Kipróbáltuk a Can-Am Rykert!

Autó-Motor

Oszd meg másokkal is

Ülök a teszt előtti sajtótájékoztatón, és arról mesél a svájci marketinges, hogy ki fogunk próbálni valami olyat, ami 2007 előtt nem létezett, és azért találták ki, mert szerintük vannak olyan potenciális vásárlók, akik eggyel több keréken akarnak motorozni, vagy eggyel kevesebbel autózni.

Szabadabban, mint egy zárt kasztniban, mégis biztonságosabban, mint egy kétkerekű motoron.

Motorosként és egy roadster gazdájaként pislogok magam előtt, hogy miről maradtam le, majd pár perc múlva már kontakt távolságból ismerkedünk az elölről leginkább egy

beszteroidozott, nagypályás kerti fűnyiróra hajazó berendezéssel.

Próbáljuk elképzelni, hogy hamarosan Portugália legszebb nyaralóvidégén, Algarvéban fogjuk vele bosszantani az előszezonos, egész nap sportbárok teraszain pöffeszkedő, vöröstarkójú, puhatestű briteket és a szabadon cellázgató ibériai mezei nyulakat.

Szóval így néz ki a célszerszám, a Can-Am Ryker

Amit érdemes a márkáról tudni:

A Can-Am márka a hetvenes évek elején született, a Bombardier leányaként, és az osztrák Rotax motorblokkok felhasználásával kitűnő motokrossz és enduro motorkerékpárokat gyártottak.

A sikerek sorra jöttek, de hiába nyerték szét magukat a hetvenes években, az anyacégnél másfelé kezdték el nyitogatni a bukszát, és háttérbe szorult ez a remek divízió. 1987-ben gyártottak utoljára motorokat, egészen addig, amíg 2006-ban a BRP (Bombardier Recreational Products) fel nem támasztotta a márkát, hogy ATV-ket (All-Terrain Vehicle: pl. quadok ) gyártson.

Amit érdemes a Can-Am Rykerről tudni:

A gyártó szerint ez egy roadster, egészen pontosan egy háromkerekű, hátsó kerék meghajtású, elől kétkerekű jármű, amire a szaksajtó általában a trike meghatározást használja. A Ryker a 2007-ben született Spyder modell olcsósított változata, csípősebb gondolatokkal. Így néz ki a Spyder:

Amíg a Spydert elsősorban az 55+ korosztály számára tervezték a maga 20 000 Euró feletti árával és kényelmi vívmányaival, úgy ennél a modellnél már a fiatalabbakra is gondoltak, így vagányabb és strapabíróbb, nem mellesleg érezhetően olcsóbb (már 8 150 Euró + Áfától elérhető) modell érkezett a Rykerrel 2018 év végén.

Technológiai oldalról megközelítve két teljestmény méretről beszélünk: a kisebbik Ryker kéthengeres, 600 ccm és 47 lóerő, míg az izmosabb bátyja háromhengeres, 900 ccm mellett 77 lóerőre képes. Ahhoz, hogy ez mindenki új kedvenc és elérhető otthoni vidámparkja lehessen, még fontos tudni, hogy CVT váltóval szerelt modellekről beszélünk, vagyis

az összes műszaki szakértés kimerül a gázadásban és a fékezésben.

Nem kell se bal kézzel kuplungolni, se bal lábbal váltani.
Ha még mellétesszük, hogy a motorokkal szemben itt egy darab fékkarunk van, mely mind a három kereket kezeli, és az is a jobb lábat kéri a beavatkozásra, akkor már tényleg nem nehéz elképzelni, ahogy tizennyolc éves lányoktól egészen nyolcvan éves nagypapákig senkinek nem fog komolyabb akadályt jelenteni a vezetése.

De, mondjuk a tizennyolc éves csajok esetében inkább azok üljenek fel rá, akik jó erőben vannak, mert a kormányzást nem segíti hidraulika, ott tornázni kell kicsit.

Szóval a Can-Am azt találta ki, hogy megcélozza a fiatalokat ezzel a remek termékkel. Azokat, akik már egy kicsit ráuntak a longboardra, szeretnének egy kicsit felnőttebb játékszert, és nem riadnak vissza attól, ha valami benzinnel megy.

A Ryker tényleg úgy néz ki, mintha

összeráztunk volna egy fűnyírót, egy jetskit, egy krosszmotort és egy quadot.

Ez sem nem egy motor, nem is autó, de még az előbb felsorolt négy dolog egyékére sem hajaz igazán. Ez valami teljesen egyedi jármű, egy kicsit minden van benne, de semmire nem hasonlít és a vezetési élmény sem hasonlítható egyikéhez sem.

A Ryker egy teljesen testre szabható történet, az idomokkal és az applikálható cuccokkal mindenki a saját lelkére és ízvilágára formálhatja ezt a járművet. Alapvetően részben ezzel szeretnének kedvet csinálni a fiatalabbak számára, hiszen manapság minden arról szól, hogy a mobil eszközeinket egyedivé tegyük, leginkább színekkel. Mindehhez már a témával való ismerkedés során megkapunk minden muníciót:

konfigurálhatjuk a gépet mobil appon keresztül,

és szépen be is tehetjük ízlelgetni akár a garázsunkba is, vagy a hálószobába. Ez a fícsör egyébként annyira fasza móka, hogy már csak merő ökörködésből is érdemes letölteni az appot és használni. Én szépen betettem a nappaliba, ahogy kell:

Aztán remélhetőleg majd valaki inspirálódik belőle és megcsinálja ugyanezt Emily Ratajkowskyval, hogy a lakásunk bármely pontjára be tudjuk importálni a kisasszonyt.

Na, nőjünk fel kérem, ez gyerekes, kezdjünk el beszélni a lényegről is. Mire jó ez, milyen vezetni, és ki fogja ezeket megvenni?

A márciusi teszten mi a 900ccm-es Rally-kiszerelést teszteltük Portugáliában, két napon keresztül. Megtettünk vele kb 250-300 kilométert, mely során

kipróbáltuk városban, főúton, autópályán és a természet lágy ölén, terepen is.

A 900ccm és a 77 lóerő egész jól cipeli ezt a 285 kilós testet, korrekt erővel ki lehet vele lőni, de azért felborítani nem fogja ez a teljesítmény, így az a sejtésem, hogy a 47 lovas kistesó rutinosabb versenyzőknek kevés lesz, de beszállóra, kedvcsinálóra valószínűleg az is megteszi. A rókáknak ezért a 900-ast javasolnám.

Vezetni tényleg pofon egyszerű, nem véletlen, hogy számos országban autós jogsival elég hozzá, nálunk egyelőre kérik a motorost mellé, így ez valószínű kisebb akadályt gördít majd az elé, hogy minden harmadik ember ilyennel járjon. Motorosként mondom, szerintem nem indokolt bekérni rá a jogsit, nem motorként viselkedik, mondjuk nem is autóként, de a lényeg:

nagyon könnyen kezelhető játékszer.

Ha lenne egy 16 éves kölköm, ráengedném.

Tényleg olyan egyszerű és biztonságos, mint egy fűnyíró.

Az egyetlen komolyabb nehézség a kormányzás. A jármű súlyának jelentős része található elől, a két kerékkel, futóművel, hűtővel, kormányművel, és ezt a súlyt mozgatni kell. A gép kerekei pedig nem motoros abroncsok, sokkal inkább normál autógumihoz hasonlítanak, cseppet sem könnyű forgatni a jószágot, persze azért nem lehetetlen küldetés, de azért edzésnek sem utolsó.

Szerpentinezni és kanyarokban harcolni nem ideális ez a gép, nézzük, mire jó és mire nem jó.

A vezetési élmény egyik meghatározó része a CVT váltó és annak kicsit idegesítő, állandó csúsztatott kuplungoláshoz hasonlító hangja, de az első nap végére megszoktam, a másik komolyabb érdekesség, hogy van hátramenet fokozat, vagyis lehet vele tolatni, ami teljesen reális tulajdonság is, hiszen kiterjedését tekintve majdnem olyan széles, mint egy autó; 151 cm. Ez azt is jelenti, hogy a forgalomban is úgy kell tervezni vele, hogy az egész sávot használjuk, nincs nagyon fickándozásra lehetőség, két autó között előre menni a pirosnál mondjuk. Taktikai értelemben nem jelent előnyt, hogy nincs négy kereke tehát.

Menet közben nagyon stabil, viszont a kanyarokban jót tenne neki, ha jobban hasonlítana a motorhoz. Komolyabb temponál előnyös lenne, ha dőlhetnénk befelé: élvezhetőbbek is lennének a kanyarok, és nem is lenne ennyire melós vele a kanyarodás. Gondoljunk bele a fizikájába: maradunk ugyan abban a lovagló pozícióban, de a centrifugális erő a kanyarból kifelé taszít minket. Nagy sebességnél (100 felett) érezhető nehézséget jelent, ezért

ez a jármű inkább krúzolgatásra való.

De arra nagyon. Meg arra, hogy bejárjunk vele egy-egy nyaralás alkalmával 2-3 nap alatt egy szigetet, vagy nyaraló vidéket, érezzük a friss levegőt az arcunkon, és néha lemerészkedjünk a betonútról, kimenjünk vele a partra, vagy egyszerűbb terepen át a természetben vágtassunk át a dombokon.

Zseniális érzés ötven-hatvanas tempóval szép tájakon nézelődni, élvezni a felfedezést, és kellően szabadnak lenni ahhoz, hogy szinte arra menjünk vele, amerre akarunk.

Miközben tekeregtünk vele a festői kis portugál települések, óceánpart és sziklás földutak között, arra gondoltam, hogy

ez a vidéki tájak segway-e.

Mennyire jól ki lehetne aknázni turisztikai célokra! El is képzeltem, hogy a Balaton-felvidéken, a Káli-medencében micsoda remek program lenne a turistáknak, kirándulóknak, ha bérelhetnének egy ilyet egy napra, és bejárnák vele a dombokat. Vagy a Dunakanyarban feltekeregni Szentendrétől Esztergomig, majd vissza és át a másik oldalra komppal, Nagymaroson egy jóféle lángos, aztán tovább az íveken.

Az egyik legjobb élmény az volt, amikor letértünk az aszfaltról, és pár tíz kilométeren át zordabb útviszonyokon gázolgattunk vele. Fontos megjegyezni, hogy ez nem egy offroad termék, így azért masszívabb dagonyába, vagy nagyon egyenetlen talajon egyáltalán nem javallott vele kísérletezgetni, a hasmagasság 11,2 cm, és a gép legelső érintési pontja a hűtő, valamint a futómű is elég védtelen, de a képeken látható táj ideális rally-pálya volt a Rykernek.

A beállítási lehetőség között található Rally-mód azt adja nekünk, hogy engedi megpörgetni a kereket, dobálja-csúsztatja kicsit a seggét, és egy-egy kanyarban ki lehet kicsit csapni a farát, de driftelést már nem enged.

Pont annyit ad, amennyi jól esik, és még bizonságos.

Ez a pár kilométer egy biztonságos krosszmotorozással ért fel.

Autópályán is működik a formátum, de azért nem kéri, hogy százhússzal toljuk neki fél napon át. Egyszerűen azt érezzük közben, hogy ez nem erre való.

Ez a főútra való, a dombokra, hatvanas tempóval kirándulni, napi 50-100 kilométert cirkálni, bandába verődve barátokkal, családdal, és együtt felfedezni a világot.

Ez egy profi turisztikai eszköz és mellette egy jóféle hobbi-rally jármű. Tökéletes beruházás vidéki vendéglátósoknak, vagy olyanoknak, akiknek nyaralójuk van izgalmasabb vidékeken, és szezonban lent tudnak tölteni 3-10 hetet az adott helyen, vagy akiknek a várostól messzebb lakva megvan a lehetőségük kihasználni napi szinten az ebben rejlő lehetőségeket. Városba teljesen hülyeség, az biztos.

Érdemes még körbenézni egyébként, miket gyárt a Can-Am, mert vannak köztük érdekes járgányok, de a Ryker kétségtelenül az egyik legizgalmasabb. Magyarországon itt tudsz bővebben érdeklődni.

(Fotó: Donkó Péter, gép: Canon 6D M2, obi: Tamron 24-70)

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!