Interjú: „Ha az beakadt volna, rögtön cserét kérek” – Korhut új erőre kapott Görögországban

Futball

Oszd meg másokkal is

Szinte napra pontosan 2 hónapja írtál alá az Ariszhoz. Otthon érzed már magad Szalonikiben?

– Igen, remekül érzem magam a városban, gyorsan sikerült megtalálnom a megfelelő lakást, ezt követően pedig már a feleségem is kiköltözött hozzám, így még könnyebb a helyzetem. Olyan, mintha már minimum fél éve itt élnénk. Nagyon szép város Szaloniki, de mi a külső részében élünk, ahol minden nagyon csendes és nyugodt, ez azonban tökéletes a számomra, hiszen ideális hely arra, hogy kipihenjem magam az edzések és a mérkőzések után.

Egy dolgot azonban máig nem sikerült megszoknom, én precíz embernek tartom magam, a görögök azonban olykor hihetetlenül lazán veszik a dolgokat, gyakran előfordul, hogy késnek és pontatlanok.

Kényszerből kellett eljönnöd Izraelből? Arról szóltak a hírek, hogy a légióskorlát miatt úgy döntöttek a vezetők, hogy tőled válnak meg.

Semmiképp nem mondanám, hogy kényszerből.

Az lehetséges, hogy a Beer-Seva valóban gondolkodott még egy légiós leigazolásán, de számomra az Arisz megkeresése a lehető legjobbkor jött. Úgy éreztem, hogy két és fél év után új kihívásra van szükségem, erre pedig tökéletes lehetőség volt az Arisz, hiszen a görög bajnokság erősebb, mint az izraeli, előrelépés volt ez a számomra, itt sokat fejlődhetek.

Sokan hazajöttek mostanság külföldről, ki hosszabb, ki rövidebb idő után. Az esetedben volt erre lehetőség?

– Nem tudok arról, hogy kerestek volna az NB I-ből.

Az Arisznak 6 veretlen meccs után jött egy vereség a legutóbbi fordulóban, te pedig zsinórban kilenc találkozón voltál a kezdőcsapat tagja. Kirobbanó formában vagy?

Valóban nem panaszkodom, úgy érzem hamar sikerült felvennem a ritmust, ebben pedig nagyban hozzájárult az, hogy a csapattársak hamar befogadtak, könnyű volt beilleszkedni. Lendületesnek érzem magam a meccseken, mintha új erőre kaptam volna, jót tett az környezetváltozás.

Fekszik a csapat játékstílusa is, a támadó focira helyezzük a hangsúlyt, igaz nekem védőként az a feladatom, hogy hátul megússzuk kapott gól nélkül, de volt már rá példa, hogy az edzőm bal oldali középpályásként számított rám, ami nem volt ismeretlen a számomra.

Az AEK ellen például majdnem beakadt a bombád 30 méterről. Hogy emlékszel vissza erre? Az életed gólja lett volna?

– Huuh, az tényleg óriási löket volt, szerintem soha nem találtam még el ilyen jól a labdát. Ritkán vállalkozom lövésre ilyen távolról, mondtam is a meccs után a többieknek, hogy ha az beakadt volna, rögtön cserét kérek, a csúcson kell abbahagyni (nevet).

Korhut kapufája

A feljutást követően jelenleg az 5. helyen álltok. Milyen célokat tűztetek ki erre a szezonra?

– Jól teljesít eddig a csapat, hat veretlen mérkőzés után legutóbb az Olympiakosztól kaptunk ki, amely Görögország egyik topcsapata, nem sok babér terem ott az ellenfeleknek. A cél, hogy kvalifikáljuk magunkat az Európa Liga-selejtezőre, amit kétféleképpen érhetünk el: vagy a 3.-4. helyen végzünk a bajnokságban, ami EL-selejtezőt ér, vagy ha ötödikek leszünk és ezzel párhuzamosan a Görög Kupát egy olyan csapat nyeri, amely a ligában már kiharcolta a nemzetközi porondon való szereplés jogát.

A 4. helyhez éppen a másik magyaros csapatot, az Atromitoszt kellene megelőzni. Említetted ezt már Ugrainak és Megyerinek, hogy neked muszáj ellenük szurkolnod?

– Igen, beszéltünk már erről, már csak azért is, mert egy hónap múlva éppen az Atromitoszt fogadjuk hazai pályán. Ugrai Roli és Megyeri Balázs is sérült sajnos jelenleg, de Roli azt mondta, hogy ellenünk már vissza akar térni és meg akar szórni minket gólokkal.

Nekem azért ehhez lesz egy-két szavam… De viccesen mondtam neki, hogy azért nem bánnám, ha ellenünk még nem lenne százszázalékos és kihagyná a meccset.

Térjünk át a válogatottra, hiszen nemsokára két fontos meccsel kezdetét veszi az Eb-selejtező? Hangolódsz már?

– Igen, jelenleg már csakis a válogatottra koncentrálok. Ugyan az Arisznak lesz egy bajnokija jövő hét hétfőn, de a klubnak kötelező elengednie engem a válogatotthoz az UEFA szabályzata szerint, így vasárnap már én is Telkiben leszek. Addig is kaptunk már anyagot a szakmai stábtól, ami a következő ellenfél feltérképezésével kapcsolatos, így már jelenleg is elkezdtünk készülni a szlovákok ellen.

Melyik meccsen lesz szerinted több esélyünk a győzelemre?

Ez most nagyon sablonos lesz, de azt gondolom, hogy 50-50 százalék esélyünk van a szlovákok és a horvátok ellen is. Mindkét csapat nagyon erős, főleg a horvátok, akiket láthattunk a tavalyi vb-n, hogy micsoda minőséget képviselnek, tele sztárokkal a keretükben.

A szlovák csapat is nagyon erős, de természetesen a győzelem reményében lépünk pályára. Biztos vagyok benne, hogy remek hangulat lesz, a vendégszektorok már megteltek, de akár a hazai szektorokban is helyet foglalhatnak felvidéki magyarok, akik nekünk drukkolnak majd. Nekünk azonban nem szabad túlpörögnünk, úgy kell hozzáállni, hogy ez is csak egy olyan meccs, mint a többi, hiszen a pályán nem ellenségek, hanem ellenfelek vagyunk.

Tudod már, kik ellen kell felvenned a harcot a szélen? Van olyan szlovák vagy horvát játékos, akitől jobban tartasz, vagy épp nagyon szeretnél ellene játszani?

– Ilyen részletességgel még nem vizsgáltam meg az ellenfelek lehetséges felállásait, de természetesen nem tartok senkitől, mindenkivel felveszem a kesztyűt, és nem is tudnék kiemelni senkit, akivel nagyon szeretnék szembetalálkozni.

Mit szóltál Marco Rossi kerethirdetéséhez? Volt valamilyen meglepetés a számodra az összetételt illetően?

– Ezt nem az én tisztem megítélni, Marco Rossi a szövetségi kapitány, ő pedig biztos vagyok benne, hogy mindig a lehető legjobb keretet próbálja meg kialakítani. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy a novemberi két Nemzetek Ligája-meccs után ismét meghívót kaptam.

Te vagy a legjobb magyar balhátvéd jelenleg?

– Erre én nem tudok válaszolni, de kérdezd meg a feleségemet… Ő biztosan azt fogja mondani, hogy én vagyok a legjobb (nevet).

NYIKES ZOLTÁN

The post Interjú: „Ha az beakadt volna, rögtön cserét kérek” – Korhut új erőre kapott Görögországban appeared first on csakfoci.hu.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!