Kegyetlen alakformálás: gyerekek és várandós nők fűzőkben

Hírek

Oszd meg másokkal is

A vékony női derék, a kerek csípő és a formás mellek már az ókorban is fontosak voltak a nők számára. Az ókori Minószban élő nők legalábbis biztos, hogy ügyeltek arra, mit mutatnak a külvilágnak, mivel olyan ruhákat hordtak, amik kihangsúlyozták a nőies idomaikat, és alakformáló öltözéket, amikkel megemelték a mellüket és lapos hasat varázsoltak maguknak. De az ókori görög társadalomban a férfiak is híresek voltak a hiúságukról, ők is vékony derekat akartak maguknak, így a férfiak sem vetették meg az alakformálót. Olyannyira a szépségideálok rabjai voltak, hogy már gyerekkorukban, a kislányok és a kisfiúk is hordtak olyan öveket, amik megakadályozták azt, hogy a derék körmérete vastagabb legyen a számukra ideálisnál.

Az évezredek alatt sok minden, de a hiúság mit sem változott: ma is ugyanúgy jól akarunk kinézni, tetszeni akarunk, mint az ókorban, a középkorban és a reneszánszban. Biztos hallottál már arról, hogy ha a derék körmérete a csípőhöz 65-70 százalékban aránylik, az számít a legvonzóbbnak: a fűzőkkel ezt az arányt erősen torzították, erősen megnövelték. A történészek is bizonytalanok abban, hogy a középkori nők viseltek-e fűzőt, de a 12.-13. században még jó eséllyel nem kínozták magukat: a hosszú, alaktalan ruhák alatt inkább elrejtették az idomaikat, mintsem kihangsúlyozták. A gótikus korban aztán a mell alatt elvágott ruhák kerültek divatba, ami alatt vélhetően már elszoríthatták a csípőjüket, derekukat a nők. A testhez simuló ruhák és a karcsúsított derék divatjával újra előtérbe kerültek a kecses női vonalak, és megkezdődött az alakformálás máig tartó őrülete.

A fűző és az ájulékony úrnők

A 15. században a franciák egy cotte nevezetű alakformáló öltözékkel emelték meg a mellüket és karcsúsították a derekukat. Itt még nem különálló ruhadarab volt a fűző, hanem magába a ruhába építették bele a merevítőket. A keblek kerültek előtérbe, szó szerint a szembe jövők arcába nyomva azokat. Az irányzatot az első hivatalos kegyencnőnek, VII. Károly szeretőjének, Agnes Sorelnek köszönhették a nők.

Agnès Sorel – Jean Fouquet festménye

Nem sokkal később megjelentek a ma ismert fűzők ősei: Medici Katalin, aki a vékony derék megszállottja volt, udvarában csak olyan nőket tűrt meg, akik nem mutatták annak jelét, hogy aznap éppen jól laktak. Vagyis aki a királyi udvarban szeretett volna maradni, fűzőt viselt, ami ekkor már külön ruhadarab volt. A 16. században a franciák mellett a spanyol, az angol és a német nők mindennapi viseletéhez is hozzá tartozott a fűző, és még sok egyéb alakformáló viselet. A spanyol és az angol nemesek köreiben nemcsak a nők, hanem a férfiak is díszes fűzőket viseltek a különleges alkalmakon, hogy társadalmi rangjukat ezzel is megmutassák. A fűzővel udvarolni is lehetett: ha a férfi érdeklődött egy nő iránt, fel is ajánlhatott neki egy szép fűzőt. A 16. századi spanyol nők a derekukat elszorították, csípőjüket pedig mesterséges módon, optikailag széles, abroncsos szoknyákkal szélesítették, hogy minél nagyobb legyen a kontraszt a derék és a csípő között. A látványt a verdugadónak nevezett alakformálóval maxolták ki, ami az abroncsos szoknyák ősét jelentette. Egy monda szerint a divatirányzat első ismert képviselője a 15. században élt portugáliai Johanna királyné, aki a rossz nyelvek szerint nem divatozni akart, csupán nem kívánt terhességét próbálta elrejteni a széles szoknyával.

Az abroncsot eleinte még a ruhák fölé hordták, egyfajta díszként, majd fokozatosan rejtették el a ruha alá. Medici Katalin erre is vevő volt, és elsőként hordta a szerkezetet. Az abroncsot Angliába Aragóniai Katalin vitte magával, ami egy időre a földre kényszerítette az előkelő nőket, hiszen a fogadásokon nem tudtak elülni a székekre, helyette párnákon falatozták a királyi étkeket.

De nemcsak a derék, hanem a fenék mérete sem volt mindegy: a hátsó fertályra párnák is kerültek. Ez persze, nem a hétköznapi és a szegény nők mindennapos rutinja volt, hanem az előkelőek körülményes procedúrája. Ezekben a felszerelésekben dolgozni nem lehetett, valójában menni és egyáltalán, létezni sem volt egyszerű bennük, így aki hatalmas ruhákban parádézott, mindenki tudtára adhatta: jómódban él. A szoros fűzők miatti ájulás gyakori, és megszokott dolog volt a nemesi körökben a nők között: aki túlzásba vitte a dereka körméretének a csökkentését, könnyen a padlón találhatta magát, de a vékony derék egyet jelentett az üde, friss, fiatalos külsővel és a tartással, így idős és fiatal egyaránt bent tartotta a levegőt. I. Erzsébet királynőnek köszönhetően a felsőtest is homokóra alakot kapott: felül, a mellek felső részét kinyomó, a derék felé vékonyodó ruhák jöttek divatba. A fűző viselését nem lehetett elég korán elkezdeni, így már egészen fiatal kislányok is hordtak fűzőt.

Erzsébet egyik fűzőjét rekonstruálják a Westminsteri apátság történészei (Fotó: Leon Neal/Getty Images)

Szélesre tárt ajtók, még szélesebb ruhák

Ahogy a derékméret csökkent, a szoknya körmérete úgy nőtt, amit Marie Antoinette imádott. A cél nem a körkörösen terebélyes megjelenés volt, hanem az, hogy minél szélesebben nyúljon ki a szoknya oldalirányban – ezen divatirányzat csúcsán ez elérhette akár a 6 métert is! A gigantikus szélességet panierrel érték el, aminek a szó szerinti fordítása kosár: a vesszőből, halcsontból, fémből készült váz szolgált a ruhák kiszélesítésére. A túlzásba esett tervezők és a divat elkötelezett hívei egymást licitálták túl, sokszor már olyan méreteket öltve, amit a korabeli karikaturisták sem tudtak figyelmen kívül hagyni.

Marie Antoinette (Fotó: Apic/Getty Images)

Elérkezett a pont, amikor már egy szélesebb ajtón sem tudtak belépni a divatozó nők, de ekkor mi más következett volna? Feltalálták az összecsukható paniert! A nők, akik a divattal együtt haladtak, magányosságra ítélték magukat: búcsút mondhattak a romantikus összebújásoknak, a táncnak, és valójában néhány méteres körzeten belül mindenkinek és mindennek. A 17. században aztán megjelentek azok a fűzők, amelyek a melleket hangsúlyozták és a derekat, a csípőt pedig teljesen szabadon hagyták, ezzel némiképp kényelmesebb létezést biztosítva a nőknek.

A 18. századra, átmenetileg ugyan, de néhány évtizedre megszabadultak abroncsaiktól a nők, majd a klasszicizmus idején Madame Récamier hatására kicsit fellélegezhettek a nők. De a 19. században, ismét eljött a hatalmas báli ruhák divatja, a hatalmas harang alakú ruhákkal beköszöntött a bécsi divat, így a fűzők ismét megjelentek a nők ruhatárában. A szépen díszített fűzők népszerű ajándékok is voltak, és az udvarló férfiak gyakran adtak ajándékba fűzőt a kiszemelt nőnek. 

Párizsi divat a 19. század végén (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)

Közben egyre több orvos hallatta a hangját, miszerint a fűző súlyosan károsíthatja az egészséget. Azzal igyekeztek elrettenteni a nőket a viselésétől, hogy azt állították, a hisztéria, a rák és a nimfománia okozója is lehet. De arra is felhívták a figyelmet, hogy a terhes nőknek egyáltalán nem ajánlják a fűző viselését: ugyanis eddig a pontig magától értetődő volt, hogy várandós kismamák is leszorították a hasukat.

A csípőt egy darabig temérdek alsószoknyával szélesítették, majd megjelent a krinolin, ami eredetileg lószőrből, pamutfonalból készített keményített alsószoknya volt, de nagyban megnehezítette a mozgást, így megváltásként később már fémből készült az abroncs. A krinolint Európában és Amerikában is hordták a divatozni vágyók, ami többé már nem csak a gazdagok kiváltsága volt. A krinolin azonban sok nő halálát okozta: a hatalmas ruhákba belekapott a tűz, a szél könnyen felborította a nőket, és ha vízbe estek, nem sok esély volt arra, hogy kievickéljenek. A könnyűszerkezetnek búcsút mondva újabb hóbort került a képbe, a tornűr. A fardagály néven elhíresült szerkezetet a derekukra erősítették a nők: a halcsontból és acélból készült vázra puffasztó textileket aggattak, amikkel a hátsó fertályukat igyekeztek megnövelni. Aki igazán komolyan vette, annak egy tálca is elfért a fenekén. egyensúlyozni a fenekén.

Jelenet az Anna Karenina c. filmből

Chanel, Dior, Gaultier

A 20. század elején létrejött az S-Band vonal, ugyanis a fűzők és a ruhák ekkor a női vonalakat „S” alakban hangsúlyozták. Később, a Paul Poiret divattervező által megálmodott, a fűzőket feleslegessé tevő szabásvonalakkal felszabadította a nőket, majd a 20-as évekre Coco Chanel behozta a köztudatba a fiús stílust. A nők csípőnél szabott ruhákat kezdtek el hordani, a Chanel ruhák pedig azokon mutattak jól, akiknek fiús volt az alkatuk: a lapos mell divatos lett, aminek következtében mellet leszorító kötőket viseltek a nők. Vagyis, újra szorított valahol, de persze, nem sokáig, mivel 1 évtized után már újra a kerek csípő és a női mellek kihangsúlyozása volt a menő.

A II. világháború után Christian Dior New Look kollekciója újra a fűzők és a nőies ruhák korát jelentette, megjelent a kúp alakú melltartó, de az alakformáló ruhák ekkorra sokkal kényelmesebbek, rugalmasabbak, bőrbarátabbak voltak. Az évtizedek alatt egyre jobban nyúló, egyre jobban tartó és formáló alakformáló ruhák készültek, de nem feltétlen rejtegette mindenki: Jean Paul Gaultier ikonikus fűzőjére jó eséllyel mindig emlékezni fogunk, ha Madonnára gondolunk. Ettől függetlenül a ’80-as és a ’90-es években már egyre több nő döntött a szorításmentes fehérneműk mellett.

Fotó: Gie Knaeps/Getty Images

A következő fordulat már a celeb világhoz kapcsolódik: a 2000-es években megjelentek a kényelmes alakformáló ruhadarabok, amik azóta is anélkül formálják az alakot, hogy az ember lányából kipréselnék a szuszt. Sara Blakely megalkotta a Spanx-ot, amit Beyoncé, Oprah Winfrey, Gwyneth Paltrow és sok más híresség is szívesen visel.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!