Nem stadion – Csepelen rajtol el a főváros földutakat megszüntető programja

Politika

Oszd meg másokkal is

Csepelen összesen 7,3 kilométer földutat aszfaltoznak le több mint 3 milliárd forintból a fővárosi útépítési program keretében az idei évben. Az érintett utcákban kiépítik a járdákat, a kocsibeállókat és a vízelvezetést is megoldják.

Február végén megírtuk, hogy a főváros 225 kilométernyi földútját négy év alatt látják el szilárd útburkolattal. Az első ütemre 8,3 milliárd forintot szánnak, amely összesen 13 kerület 181 földútját érinti majd. Az állami támogatást a kerületek saját forrással is kiegészítik.

A program keretében leaszfaltozzák a Királyerdő utcát, amely 2,5 kilométerével a kerület leghosszabb utcája. A XXI. kerületben megújuló utcák teljes listája: Badacsonyi utca, Csáklya utca, Erdész köz, Fenyves utca, Gyöngyvirágos utca, Királyerdő utca, Lankás utca, Méter utca, Matróz utca, Medve utca, Pikkely utca, Repkény utca, Szúnyog utca, Tiborc utca, Vadgalamb utca, Vasas utca és Vesszősfia utca.

Csepel kapta a legnagyobb támogatást az útfelújításra

Borbély Lénárd, a XXI. kerület polgármestere a bejelentés alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2010-ben még több mint 50 kilométernyi földút volt a kerületben, azóta az önkormányzat saját erejéből és támogatásokból leaszfaltozott több utat is, így ma 34 kilométer földút van Csepelen.

Az útfelújítási program keretében Csepel nyerte el a legnagyobb támogatást, közel 1,5 milliárd forintot. Az önkormányzat 2016 végén egyedi kormánydöntéssel 800 millió forintot kapott aszfaltozásra, a város pedig több mint egymilliárd forinttal járul hozzá ehhez, így összesen több mint 3,3 milliárd forintos útépítési program valósul meg a XXI. kerületben.

(Almási Krisztina, magyarepitok.hu)

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!