Suljic magyar válogatott akar lenni: “Remélem, eszükbe jutok majd” – itt az MLSZ álláspontja

Futball

Oszd meg másokkal is

Már két éve magyar lett…

Asmir Suljic (avagy Suljic Asmir) 2017 áprilisában lett magyar állampolgár – még a Vidi játékosaként, az azóta már a nemzeti csapatban is bemutatkozott Vinícius Paulóval együtt – és már akkor felvetődött, hogy a válogatottban is szerepeljen, sőt, ő maga is kifejezte ebbéli szándékát:

– Most már a nemzeti csapat irányítóin múlik, hogy meghívnak-e. Természetesen szerettem volna a szülőhazám csapatában szerepelni, de soha nem kaptam meg az esélyt, pedig szerintem megérdemeltem volna, hogy legalább a keretbe bekerüljek. Ez végül nem történt meg, de nem vagyok csalódott, hiszen így annak az országnak a játékosa lehetek, amelyben elismernek és számolnak velem. Hálás vagyok ezért a lehetőségért, amit kaptam, szeretném is kihasználni – mondta két évvel ezelőtt a játékos.

“Magyarországot választottam”

Aki a napokban újra felvetette, hogy nagyon szívesen lenne magyar válogatott: jelenlegi klubjában, a szlovén Olimpija Llubljanában 21 meccsen 4 gólnál és 11 gólpassznál (utóbbi kategóriában ezzel holtversenyben az első, a “kanadai tabellán” pedig második) járó 27 éves futballista elmondása szerint a bosnyák színek helyett továbbra is a magyart választaná.

Minden játékosnak az a célja, hogy válogatott lehessen. Reméltem, én is megkapom az esélyt, de végül Magyarországot választottam. Sokat tettem azért, hogy válogatott lehessek, talán nem mindent, de sokat. Igazán remélem, hogy eszükbe jutok majd

– nyilatkozta Suljic a szlovén Ekipa24 oldalának.

…de válogatott nem lehet

Azonban már Suljic 2018 nyári távozásakor kétségessé vált, hogy egyáltalán viselheti-e a címeres mezt, hiszen hivatalosan 2013. augusztus 28-án érkezett az Újpesthez, nagyjából innen lehetett számítani a Magyarországon tartózkodását. A játékosnak tehát körülbelül 2018 augusztusának végéig kellett volna hazánkban életvitelszerűen élnie ahhoz, hogy később, azaz akár most egyáltalán számításba vehessék a magyar nemzeti csapatnál.

A válogatottságra azonban elveszítette esélyét azzal, hogy eligazolt “idő” előtt, azaz tavaly júniusban. A csakfoci.hu megkeresésére a magyar válogatott sajtófőnöke, Szabó Gergő elárulta, hogy

Suljicot elődjeihez hasonlóan Marco Rossi sem hívhatja meg a nemzeti csapatba a FIFA szabályzata szerint, hiszen sem a játékos, sem annak szülei és nagyszülei nem születtek Magyarország területén, illetve annak a kitételnek sem felel meg, hogy a labdarúgónak 18 éves korát követően öt évet az érintett szövetség (azaz jelen esetben Magyarország) területén kellett volna élnie a válogatottsághoz, ez viszont a boszniai születésű futballistánál nem valósult meg. Ezeken túl egyéb szabályoknak is meg kell felelni az országváltáshoz, de Suljic esetében ez a két pont már önmagában kizáró ok.

(A fentebb említett Vinícius már 2011-ben Magyarországra igazolt, így neki megvolt a kötelező öt esztendei itt tartózkodása, ezért is játszhatott már a válogatottban)

DUDÁS GÁBOR

Válogatott: Rossi meghívta Szoboszlait is a szlovákok és a horvátok ellen – itt a keret

The post Suljic magyar válogatott akar lenni: “Remélem, eszükbe jutok majd” – itt az MLSZ álláspontja appeared first on csakfoci.hu.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!