Nagy titkot árult el Zalatnay Cini

Hírek

Oszd meg másokkal is

Zalatnay Sarolta elárulta a Borsnak, Komár László volt az első fiú az életében. „Nagyon hamar el is jegyeztük egymást. Tizenhat, tizenhét éves voltam, később kezdtem, mint a mai gyerekek. Másfél, két évig voltunk együtt” – mesélte az énekesnő.

1966-ban az első Táncdalfesztiválon azonban már nem voltak egy pár. Komárt ugyan el akarták vinni katonának, de nem emiatt szakítottak. „Nyertem amatőr versenyt, és az igazság az, hogy Laci akart inkább sztár lenni. Kérdezte, hogy lesz családunk, ha énekelünk mindketten? Döntenem kell, énekesnő leszek, vagy feleség? Azt válaszoltam, hogy énekesnő, mire kaptam egy bazi nagy pofont. Laci ezt sosem akarta elismerni. Megrepedt az első fogam, egy ideig úgy is énekeltem” – árulta el a minden idők legszexibb nyuszilányainak listájára felkerült Zalatnay, aki ezek után szakított Komárral, és Frenreisz Károllyal kezdett járni.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!