Haladás: Kétszeres magyar bajnok edző veszi át a csapat irányítását – már hivatalos

Futball

Oszd meg másokkal is

FRISSÍTÉS: A Haladás hivatalos Facebook-oldalán bejelentette, hogy Supka Attila az együttes új vezetőedzője.

– Pár hete kerültem kapcsolatba a Haladással, akkor vetődött fel a lehetősége annak, hogy a csapat edzője legyek – mondta az oldalnak Supka Attila. – Természetesen ehhez nagyon sokmindennek tisztázódnia kellett. Amennyiben az együttes egyben marad, mert közben rendeződnek a klub körüli dolgok, akkor erre lehet építeni. Nagyon sok játékost ismerek a Haladásból, az NB I-ből, sok játékossal dolgoztam az NB II-ben Sopronban is. Jelenleg olyan kerettel rendelkezünk amely egy-két labdarúgóval kiegészítve jó teljesítményre lehet képes a másodosztályban. A Haladással kapcsolatos emlékeim? A Hali mindig masszív csapat volt, ősszel is megszenvedtünk Szombathelyen, amikor 1-0-ra nyertünk. Tavasszal pedig kimondottan jó gárda alakult ki, valószínűleg a téli igazolások kicsit későn érkeztek, ezért esett ki. A Haladás mindig is jó csapat volt, olyan, amelyet szeretnek szurkolói – most is ez a célunk.


Bár a felkészülés már megkezdődött, vezetőedzője még nincs az NB II-be kiesett, és továbbra is komoly anyagi problémákkal küzdő Haladásnak. Az edzéseket ideiglenesen az eddigi másodedző, Desits Szilárd tartja, ám úgy tudjuk, már csak rövid ideig.

A csakfoci.hu úgy értesült, a legutóbbi idényben a Budapest Honvéddal bajnoki negyedik helyet és Magyar Kupa-ezüstérmet szerző Supka Attila lesz a vasiak új vezetőedzője.

Supka korábban számos élvonalbeli klubot irányított, legnagyobb sikereit a DVSC-vel érte el, ahol 2005-ben és 2006-ban is magyar bajnok lett, 2007-ben pedig Magyar Kupát nyert a Honvéddal.

The post Haladás: Kétszeres magyar bajnok edző veszi át a csapat irányítását – már hivatalos appeared first on csakfoci.hu.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!