Hivatalos – Ceglédi Zoltánt Szél Bernadett fizeti – Ennyit a politológus függetlenségéről

Politika

Oszd meg másokkal is

Cikkünknek akár az “ének a függetlenségről” címet is adhattuk volna, de talán jobb, ha nem bagatellizáljuk el azt, hogy a balliberális oldalt képviselő független emberekből valamiért hiányzik az igazmondás képessége. Havi négyszázezer forintos javadalmazásért ad tanácsokat Szél Bernadettnek Ceglédi Zoltán cége, az pedig, hogy ez miben merül ki, egyelőre talány. Tény azonban, hogy Szél Bernadett politikai szereplésén az elmúlt időszakban valóban jelentős változás volt érzékelhető, ami nem vált előnyére az egykoron miniszterelnöki babérokról álmodozó képviselőnőnek.

Az LMP-ből való kilépése után valódi ámokfutásba kezdett, emlékezetes megmozdulásait a facebookon élőben is közvetítette. Ennek köszönhetően pedig láthattuk, amikor Hadházy Ákossal megrohamozza a a köztelevíziót, és vele együtt lepődhettünk meg, hogy mégsem sikerült nekik elfoglalni. A politikai valóságshowként is értelmezhető – egyébként értelmetlen – székházfoglalósdi mégiscsak hozott némi sikert: közröhej tárgyává tette Szél Bernadettet. Az LMP egykori társelnöke egyébként jelenleg független országgyűlési képviselőként tengeti napjait és előszeretettel kampányol a Momentum mellett, vagy éppen velük: még a párt eredményváróján is ott izgult májusban.

Mindezek ismeretében felmerül kérdésként az átlag emberben: nincs, aki stratégiát alkosson, tanácsot adjon Szél Bernadett politikai szerepléseihez? De van. Méghozzá az az elemző, aki tavaly még azt nyilatkozta, hogy ő bizony nem fogad el sem pártoktól, sem politikusoktól semmilyen anyagi javadalmazást. 

 

 

Ceglédi Zoltán politikai elemző a HírTV Privátszféra című műsorában arról beszélt, hogy őt bizony nem sorolhatja senki a sajátjai közé, mert önálló entitás. A nagy magabiztossággal nyilatkozó Ceglédi úgy tűnik, elfelejtette, hogy honnét is van jövedelme. A PestiSrácok.hu közérdekű adatigénylést nyújtott be az Országgyűlés Hivatalához, ebből derült ki, hogy Szél Bernadett havi négyszázezer forintos megbízási díjat fizet a balliberális megmondóember cégének, méghozzá tanácsadói tevékenységért. 

 

Szél Bernadettel azonban már 2017-ben is együtt szerepelt az atv-ben. 

 

A HírTv-nek meglepő őszinteséggel nyilatkozó Ceglédi azt is elkottyintotta: egyik barátnője azt tanácsolta neki, hogy a névjegykártyáján szemfényvesztőként tüntesse fel magát. Az általunk megismert adatok alapján ez nem is állna messze a valóságtól.

Nekem nincs olyan dolgom, hogy a politikusok munkáját is elvégezzem, hogy nekik kampányoljak. Nem véletlenül nem fogadok el pénzt egyetlen párttól vagy politikustól sem, (5.48nál), nem sorolhat senki a sajátjai közé, én egy entitás vagyok, egy liberális vagyok. 

Ezek szerint a jelenleg a Momentum felé tájékozódó Szél Bernadettet nem tartja politikusnak. Az Opten adatbázisa szerint ugyanis ő a tulajdonosa a Vercotti Kft-nek, amely havi négyszázezer forintos díjazásban részesül Szél Bernadettől.

 

Ceglédi cége jelentős bevételnövekedést könyvelhetett el az elmúlt években, nyilván remek független stratéga, ha ennyire foglalkoztatják. Kérdés, hogy miért titkolja?

 

 

Ceglédi Zoltánnak több megbízása is van, a vegyipari szakszervezet tanácsadójaként is dolgozik, amiről úgy nyilatkozik: ez a szívügye. Mielőtt nagyon elmélyednénk abban, hogy ez miért is van így, érdemes megvizsgálni, hogy Ceglédi miért is mondta ehhez hozzáfűzve:

Én szoktam ellökdösni a pártokat, hogy nem végezzük el helyettetek a tüntetést.

Tehát a “független” szakszervezetet rendszeresen megkeresik ellenzéki pártok, hogy tüntessenek helyettük. Köszönjük, ezt eddig csak sejtettük, de így már legalább első kézből tudjuk. Pikáns, hogy Ceglédi önvallomása szerint a munkája nem látványos, hiszen kommunikációs, stratégiai anyagokat készít a szakszervezetnek. Az, hogy miben merül ki a tanácsadói tevékenysége Szél Bernadett esetében, csak sejtjük. A HírTV-nek viszont elmondta, hogy

Nekem az a szakmám, hogy emlékezzek dolgokra(…)a reklámlevelet is elemzem, csakúgy, mint a politikát, mindent. Ami jó, azt meg szoktam dicsérni.

KOMJÁTHI IMRÉT FAVORIZÁLJA SZÉL BERNADETT TANÁCSADÓJA

S hogy szerinte mi az, ami jó? Nem is olyan régen, májusban azzal került a figyelem középpontjába, hogy nyilván mindentől “függetlenül” Komjáthi Imrét éltette, aki minősíthetetlen hangnemben beszélt egy sajtótájékoztatón. Ceglédi, aki hol az ATV-n, hol a HVG-én vagy a Hírklikken osztja az észt – de szerepelt még a közismerten “független” Heti Hetesben is -, akkor a közösségi médiában hintette el a véleményét arról, hogy Komjáthi Imrét klónozni kellene. (Erről Füssy Angéla kolléganőnk írt részletesen ITT ) Ceglédi, aki saját honlapja szerint nemcsak politológus, politikai elemző, hanem publicista és kommunikációs szakember is, az MSZP alelnökének nemcsak politikushoz, hanem férfihoz is méltatlan viselkedését is jó, eredményes kommunikációs eszköznek tartja. Az pedig, hogy Szél Bernadett népszerűsége gyakorlatilag mérhetetlenségig süllyedt, a fentiek ismeretében nem is meglepő. Az már annál inkább, hogy ezért havi négyszázezer forintot fizet az LMP egykori társelnöke…

 

(Jurák Kata, pestisracok.hu)

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!