NB I: Itt vannak a fiatalok, akik milliókat termelhetnek a kluboknak

Futball

Oszd meg másokkal is

Az NB I következő kiírásától a Magyar Labdarúgó Szövetség újra bevezeti az ún. “fiatalszabályt” és a “hazai szabályt”, aminek az alkalmazása esetén a klubok további pénzösszegekhez juthatnak hozzá.

A hazai szabály értelmében, ha egy csapatban hét magyar játékos végigjátssza az idényt – legalább 20 790 percet a pályán töltenek a szezon során -, akkor ötvenmillió forint plusz díjazásban részesül az adott klub – derül ki az nso.hu cikkéből. Ennél a szabálynál az U20-as hazai játékosok (1999. január 1. után születettek) percei duplán számítanak.

A fiatalszabály pedig arról szól, hogy az összes fiatal labdarúgó játszott perceit összegzik, méghozzá úgy, hogy az 1999. január 1-jén és azután született fiatal labdarúgók perceit egyszeres, a 2000. január 1. után születettekét kétszeres szorzóval kell figyelembe venni. Ha egy klub “fiatalszabálynak” megfelelő játékosai az NB I-es meccseken 2970 percet játszanak, akkor a sportszervezet 50 millió forint pluszdíjazásra jogosult.

Az MLSZ két ajánlását megismerve a csakfoci.hu a Transfermarkt és a klubhonlapok segítségével összegyűjtötte azokat a fiatalokat a hivatalos keretekből, akiknek a szerepeltetésével az NB I-es klubok hozzájuthatnak az említett összegekhez.

Megjegyzés: Az összeállításban vastaggal jelöltük meg azokat, akiknek már van némi élvonalbeli tapasztalatuk, csillaggal pedig azokat, akik neve mellett csak 1 NB I-es találkozó áll jelenleg. Kommentárunkban jellemeztük az adott klub helyzetét az MLSZ-ajánlás szempontjából.

Ferencváros:

Az 1999. január 1-jén és azután született fiatal játékosok (perceiket egyszeres szorzóval kell figyelembe venni):

A 2000. január 1.-jén és után született fiatal játékosok (perceiket 2x-es szorzóval kell figyelembe venni):
– Csonka András (2000.04.01.)
– Szerető Krisztofer (2000.06.10)*

Ezt várjuk: Nem fognak megfelelni az ajánlásnak, a fiatalok közül valószínűleg Csonka András kaphat párszor lehetőséget, de inkább csereként.

MOL Fehérvár FC:

1999. január 1. után született:

2000. január 1. után született:

Ezt várjuk: Nem fognak élni az ajánlással, a győzelmi kényszer miatt itt sem a fiatalok beépítése lesz az első számú cél.

Budapest Honvéd:

1999. január 1. után született:
– Banó-Szabó Bence (1999.07.25.)
– Dávid Stoiacovici (1999.07.05.)*
– Májer Milán (1999. 06.28.)
– Berla Attila (1999.04.08.) – (NB I-es újonc lehet)
– Kovács Nikolasz (1999.02.27.)*

2000. január 1. után született:
Cipf Dominik (2001.01.31.)
– Temesvári Attila (2000.06.03.) – (NB I-es újonc lehet)
– Szendrei Norbert (2000.03.27.)

Ezt várjuk: Megfelelnek az ajánlásnak: az U20-as korú Banó-Szabó nagy eséllyel alapember lehet, míg a többi fiatal, főként Cipf és Szendrei is lehetőséget kaphat.

Puskás Akadémia:

1999. január 1. után született:

2000. január 1. után született:
– Huszti András (2001.01.29.) – (NB I-es újonc lehet)
– Skribek Alen (2001.04.11.) – (NB I-es újonc lehet)
– Kiss Tamás (2000.11.24.)
– Tamás Nándor (2000.10.24.)
– Bokros Szilárd (2000.03.20)

Ezt várjuk: Meg fognak felelni az ajánlásnak: Kiss Tamás fontos tagja lesz a kezdőcsapatnak, de arra is van esély, hogy egyszerre akár három U19-es korú játékos legyen a pályán, hiszen az előző szezonban Tamás és Bokros is sok lehetőséget kapott.

Újpest:

1999. január 1. után született:
– Marko Filipovic (1999.12.09.) – (NB I-es újonc lehet)

2000. január 1. után született:

Ezt várjuk: Nem fognak megfelelni az ajánlásnak.

Paks:

1999. január 1. után született:

2000. január 1. után született:

Ezt várjuk: A Paks az egyetlen klub, amely a tudatos stratégiának köszönhetően a “hazai szabálynak” biztosan meg fog felelni, hiszen a keretet csak magyar játékosok alkotják, a “fiatal szabály” teljesítésére viszont aligha van esély.

DVSC:

1999. január 1. után született:
– Kóródi Nándor (1999.09.15.)*
– Bévárdi Zsombor (1999.06.30.) – (NB I-es újonc lehet)

2000. január 1. után született:
– Zsóri Dániel (2000.10.14.)
– Újvárosi Ádám (2000.04.12.) – (NB I-es újonc lehet)
– Kovács Péter (2000.02.10.) – (NB I-es újonc lehet)
– Kusnyír Erik (2000.02.07.)

Ezt várjuk: Bőven meg fognak felelni minden ajánlásnak, hiszen Herczeg András mindig is bátran támaszkodott a debreceni fiatal játékosokra, a 2000-es születésű, így “dupla szorzóval” rendelkező Zsóri és Kusnyír is a kezdőcsapat közelében van folyamatosan.

DVTK:

1999. január 1. után született:

2000. január 1. után született:
– Orosz Donát (2002.07.28.)*
– Tóth Borisz (2002.07.07.)*
– Szűcs Kornél (2001.09.24.) – (NB I-es újonc lehet)
– Farkas Marcell (2001.02.01.) – (NB I-es újonc lehet)
– Orosz Marcell (2000.09.12.) – (NB I-es újonc lehet)
– Korbély Kristóf (2000.05.26.)

Ezt várjuk: Megfelelhetnek, hiszen az előző NB I-es idényben is ők játszatták a legtöbb U20-as korú játékost (4129 perc), Fernando Fernández irányításával a fiatalítás útjára lépett. Tippünk szerint legalább egy fiatal mindig a pályán lehet, de egy időben akár 2 vagy 3 is.

Mezőkövesd:

1999. január 1. után született:

2000. január 1. után született:

Ezt várjuk: Nem fognak megfelelni az ajánlásnak, nem igazán támaszkodnak a fiatalokra – Varjas Zoltánt és Varjas Lászlót kölcsönadták, míg Wieland Dominik végleg távozott.

Kisvárda:

1999. január 1. után született:

2000. január 1. után született:
– Kovácsréti Márk (2000.09.01.) – (NB I-es újonc lehet)

Ezt várjuk: Nem fognak megfelelni, hiszen csupán egy U19-es korú játékos található Miriuta keretében. Kovácsréti NB I-es debütálására viszont van esély.

Zalaegerszeg:

1999. január 1. után született:
– Bolla Bendegúz (1999.11.22.)*

2000. január 1. után született:

Ezt várjuk: Meg fognak felelni az ajánlásnak, Bolla sok szerepet kaphat az élvonalban, de szó van a 2002-es Horváth Krisztofer vissza hozataláról is, ha ez elől minden akadály elhárul, ő is be-be szállhat.

Kaposvár:

1999. január 1. után született:
– Tratnyek Dániel (1999.09.23.) – (NB I-es újonc lehet)
– Bonnyai Márk (1999.06.28.) – (NB I-es újonc lehet)
– Herzsenyák Áron (1999.02.13.) – (NB I-es újonc lehet)

2000. január 1. után született:

Ezt várjuk: Kérdéses, hogy meg fognak-e felelni. A plusz bevétel biztosan jól jönne, de újoncként a biztos bennmaradás reményében inkább a rutinosabbakra támaszkodhatnak, a felkészülési mérkőzések összeállításai is ezt valószínűsítik.

The post NB I: Itt vannak a fiatalok, akik milliókat termelhetnek a kluboknak appeared first on csakfoci.hu.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!