20 milliót számláztak a pesti hotelszobáért, és még ez volt a kisebb gond

Egyéb

Oszd meg másokkal is

Az angol pár hétvégére érkezett a budapesti Corvin-negyednél található BO 18 Hotelbe, ahol a szállásért eredetileg 169 fontot, azaz valamivel több mint 60 ezer forintot kellett volna kifizetniük.

A szálláshely alkalmazottja azonban tévedésből  euróban vonta le a 60 ezres összeget a 22 éves Charlotte Smith számlájáról, így az 20 millió forintnak megfelelő összeggel lett megterhelve. A nő abban a tudatban volt, hogy a tranzakcióról szóló számla forintban van, így aláírta azt – írja az index.hu a Daily Mail brit bulvárlapra hivatkozva.

A nő bankja annak ellenére levonta az összeget a számláról, hogy nem is volt rajta annyi. A hotel gyorsan észrevette a tévedést, és szinte azonnal visszatérítette a pénzt, viszont az ügynek itt még nem volt vége.

A Barclays Bank ugyanis több mint 1 millió forintot vont le az összegből a tranzakcióért és az átváltás miatt, amit nem is szándékozik visszatéríteni a nőnek.

Charlotte Smitht állítása szerint nagyon megviseli az egy hete tartó harc a bankkal, és nemcsak azért dühös, mert a pénzintézet nem akarja visszatéríteni az 1 millió forintnak megfelelő összeget, hanem mert ilyen hatalmas mínuszba engedték menni a számláját.

A bank annyit közölt, hogy nem tudnak minden tranzakciót folyamatosan ellenőrizni, a nő pedig engedélyt adott az összeg levonására.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, Freepik

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!