A rák végstádiumából jött vissza az esküvőjére

Egyéb

Oszd meg másokkal is

A 26 éves brit Dan Cassidy-nél idén márciusban diagnosztizálták a leukémia egyik igen agresszív típusát, aki úgy döntött, a halála előtt még számtalan dolgot szeretne megtenni, ám ezek közül a legfontosabb, hogy elvegye feleségül élete szerelmét, Darcy Young-ot – számol be a szívszorító történetről a Mirror nevű online portál. 

A pár már együtt van 10 éve, és Dan tragikus betegsége miatt, megkapva a diagnózist, előre hozták a ceremóniát júliusra. Ahogy Dan később a lapoknak elmondta, aznap a betegség miatt nem érezte jól magát, az esküvőjük mégis tökéletes nap volt.

A férfinél korábban egyszer már 2016-ban észrevették a betegséget, miután rosszul lett egy baráti összejövetelen, ahol nagyon elkezdtek fájni a lábai. Megpróbált felállni, de nem sikerült neki. Másnap kórházba ment, ahol a kivizsgálás után kiderült, leukémiája van. Az orvosok akkor mindössze két évet jósoltak neki, és megmondták, az is sok-sok fájdalommal fog járni. A kezelés végül agyvérzést okozott nála, amitől mesterséges kómába helyezték. Ám ezt is túlélte, és végül az őssejt terápia volt az, ami mindezek után javított az állapotán.

„2016-ban, épp, hogy karácsony előtt elhagyhattam a kórházat. Minden kezdett jóra fordulni, kezdtem magam egyre jobban érezni, és úgy tűnt, a rák is visszahúzódik” – mondta a férfi, aki ekkor döntött úgy, hogy megkéri a barátnője kezét. Miután a lány igent mondott, meg is állapodtak, hogy idén novemberben tartják az esküvőt.

Ám az egyik szokásos, háromhavonta esedékes onkológiai kontrollvizsgálat során idén márciusban kiderült, hogy a rák visszatért, ráadásul meglehetősen agresszív formában. Most legfeljebb újabb 12 hónapot adtak Dan-nek. Az esküvő óta a pár együtt él, és igyekeznek minél több időt egymással, és Teddy nevű kutyájukkal együtt tölteni. „Most próbáljuk a maga teljességében megélni az összes pillanatot, és okosan kihasználni minden percet” – mondja Dan.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!