5 dolog, ami nem is olyan rossz abban, ha beteg a gyerek

Hírek

Oszd meg másokkal is

Nem most először beteg a kislányom. Több védőoltás is megviselte, és volt már olyan is, hogy az általában reggel hétkor ébredő baba kilenckor még aludt, miközben a homloka lángolt – akkor pizsamában hordozóba tettük, és rohantunk az ügyeletre. Az aggodalom, a tanácstalanság, a kiszolgáltatottság, a minél alaposabb gondoskodás vágya nyilván minden ilyen esetben közös.

De ez a mostani kör, ami lassan már egy hete tart különböző intenzitású és jellegű epizódokkal (a gyakori gyerekbetegségek nagyjából valamennyi szokásos tünetével, amelyeket ide-oda passzolgatunk egymásnak a családban), eddig messze a legnehezebb. A család kényszerűségből behúzta a vészféket, és ebben a lelassult időben még arról is tudtam gondolkodni, hogy ez valójában néha egészen kellemes állapot (leszámítva persze a gyomorfájdalommá alakuló aggodalmat, az éjszakai ágyneműcseréket, a főtt krumpliból álló kímélő étrendet és a lázrózsákat a baba arcán), akár még szépséget is lehet találni benne.

Félre ne értsetek, eszembe sem jutna vágyni rá, hogy a baba ismét beteg legyen, sőt azt hiszem, ilyenkor túlpörög az anyai ösztön, de amikor minden kilátástalannak tűnik, sokat segít, ha a bajaid után azt is számba tudod venni, hogy miben van szerencséd. A következő öt dolog például nem is annyira rossz abban, ha beteg a gyerek.

1. Újra lehet bújni

Anya kicsi tündérmazsolája az idő múlásával talán már inkább Duracell-nyuszi, aki néha még a kötődését is azzal fejezi ki, hogy vékony kis ujjaival az orrodba nyúl, vagy szeretetteljesen megpofozgat jártában-keltében, esetleg vigyorogva beharapja a füledet, és már rohan is labdázni, hintázni, pakolni, rombolni, szóval pont úgy működik, ahogy egy totyogónak kell.

Ha viszont beteg, átmenetileg újra nagyobb lesz az igénye a közelségre: az amúgy sajtkukac gyerek szívesen bújik az öledbe, időről időre megjelenik egy mesekönyvvel, és kézen fogva az olvasófotelhez húz vele, ha magában játszik, akkor is úgy ül le, hogy hozzád érjen, vagy csak alkalmanként leteszi a kis fejét a válladra, és néhány szívdobbanás erejéig úgy marad. Ha ilyenkor nem éreznéd a testéből sugárzó hőt, maga lenne a baba-mama idill. De azért valljuk be, így is egész jó.

via GIPHY

2. Biztosabb leszel a dolgodban

Amikor először beteg a gyerek, anyaként nem tudsz semmit. Úgy érzed, hogy nagyjából kidobhatsz mindent, amiben civilben jó vagy, mert abban a krízishelyzetben, ami egyébként egy teljesen szokványos, otthon gyógyítható babanátha, hasmenés, egyáltalán semmit nem ér az a rakás diploma és képesítés, amit az életed során összegyűjtöttél.

Persze olvastad, érted is, be is látod, hogy egy kis lázzal nem érdemes orvoshoz fordulni, de legszívesebben a takarójába bugyolálnád a gyereket, és papucsban rohannál vele az ügyeletre.

Néhány alkalom után elmúlik a pánik. Optimális esetben viszonylag ártalmatlan betegségekkel gyakorolják be a szülők, hogy miből mikor mennyit lehet és kell adni a beteg babának. Ez nemcsak rutint, de magabiztosságot és ezzel egy összeszedettebb szülőt is ad: nincs baj, ezt tudom kezelni.

3. Különleges idő

Kicsi koromból van egy nagyon kedves emlékem. Azt hiszem, mumpszom volt – a Kádár-rendszer az utolsókat rúghatta akkoriban, mert a mumpsz elleni oltás 1991 óta kötelező. Magára a betegségre nem emlékszem, pedig biztos nem volt kellemes, de arra igen, hogy édesanyám egész éjjel az ágyamnál maradt, simogatott, itatott, időnként megvizsgált, ott volt, amikor félálomba csekkoltam, és higgyétek el, hogy elég sokszor csekkoltam.

Bár az én babám már nem lesz mumpszos – pont jövő héten kapja az oltást –, és kétlem, hogy emlékezne bármire két-három éves kora előttről, azt már én is látom, hogy a betegség különleges idő. Egyrészt kívül esik a normál idő folyamán, hiszen sokszor még a játszótérig sem bír elmenni a gyerek, akár annak ellenére sem, hogy a lakásban folyamatosan és egyre hangosabban kántálja, hogy „hinta-palinta”.

via GIPHY

Másrészt ilyenkor hirtelen temérdek idő áll rendelkezésre arra, hogy érdemben töltsük együtt a babánkkal, ami néha még a gyedes anyukák nem kifejezetten megfeszített napirendjébe sem fér bele. Egy átlagos napon mi a babával bevásárlást intézünk, különböző foglalkozásokra járunk, játszóterezünk, mosunk, teregetünk, ebédet főzünk, szóval semmi extra, csak próbáljuk a lét- és napirend-fenntartáshoz szükséges tevékenységeket bababarát módon elvégezni. Amikor beteg a baba, minden más másodlagos.

Ha attól jobb kedve lesz, szívesen leülök a fürdőszoba padlójára mesekönyvet nézegetni, és a vacsora is biztosan megsül magától, amíg mi kimegyünk a lépcsőházba labdázni és liftezni.

Nyilván máskor is, de ilyenkor az ember különösen próbál a gyereke lehető legjobb szülője lenni. Ha akár a leghalványabb lehetősége is megvan, hogy a beteg, éhségsztrájkoló baba hajlandó lenne megenni egy darab házi zabkekszet, anya megsüti, akkor is, ha kifejezetten utál a konyhában ténykedni. Ha a baba vidámabb lenne a hintázástól, apa beülteti a szennyeskosárba, és addig hintáztatja, amíg a dereka bírja.

4. A csapatmunka

Amivel el is jutunk a beteg gyerek ápolásának csapatmunkajellegéhez. Nekem nagy szerencsém van, mert a láztól szédelgő baba mellé nálunk jár két garnitúra nagyszülő, akik a baj első jelére pattannak, hogy húsleves és hamisítatlan nagyszülői szeretet kombójával siessenek a segítségünkre. És mindenek fölött van egy férjem, aki ilyenkor (is) bőven kiveszi a részét a melóból.

Nézd a jó oldalát, legalább kettesben tölthettek egy kis időt (Fotó: iStock)

Összeszokott csapat a miénk: amíg az egyik hajnal háromkor ágyneműt húz, a másik tartja a baba homlokát. Az egyik lázat mér, a másik pelenkát mos. Az egyik próbálja beledolgozni a lázcsillapítót a totyogóba, a másik varietéműsort ad közben. És amikor hajnalban kánonban simogatjuk álomba a bágyadt, de tűzforró gyereket, és a sötétben összenézünk, tudjuk, hogy ezt egyedül közel lehetetlen lett volna.

5. A másnap reggel

A legjobbat a végére hagytam. Régebben, a húszas éveim elején ha egy éjszaka hányást is tartogatott magában, a másnap reggel szinte biztosan megbánást, önutálatot és általános rossz közérzetet hozott. Mostanában reggelente minden sokkal jobb: békés, jókedvű, többnyire láztalan babával, és telve lehetőségekkel. Mondjuk a kímélő étrend maradt. Visszatérve a mumpszos emlékemre: emlékszem, ahogy reggel rásütött anyukám nagyon fáradt, de megkönnyebbült arcára a nap. Valahogy így szoktam magam érezni én is.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!