Éjjel leesett az első hó, azaz az első adventi hétvége utáni hétfőn fehér paplanba borult az ország – Budapest legalábbis mindenképpen. Rögtön december elején tehát megüzenték fentről – szó szerint –, hogy hivatalosan és végképp itt a tél. Nem csak kifehéredett, de egy pillanatra el is csendesedett a város. Azért is, mert a hó megfogja a hangot, minden tompább és visszafojtottabb, és azért is, mert a tél, a havazás a csöndes meditáció, a várakozás, a befelé fordulás, a számvetés ideje. Csodálatos reggelre ébredtünk, a téllel együtt itt volt a hó is, mintha mint régen, a béke és a kiszámíthatóság korában, amikor még nem tudtuk, mi az a klímaválság és a fake news. Csak örültünk a hónak.

Tartott mindez nagyjából reggel hétig, amikor is – úgy tippeljük, nagyjából egyszerre – beragadt az első vonat, visszacsúszott a budai dombokról az első busz és felhangzott a bedugult Nagykörúton az első

Eddig tartott a varázslatos pillanat, a munkába és a gyerekkel oviba/isibe igyekvő százezrek pedig ekkor ébredtek rá, hogy mégicsak Budapesten vannak, 2019-ben, és nem valami nyomorult tündérmesében, innentől kezdve pedig pontosan tudjuk, mi következik, ismerjük a dörgést. A csodálatos hótakkaróból órák alatt sárgás-szürkés lötty lesz, a MÁV megszűnik működni, autók csúsznak össze, buszok adják fel a küzdelmet, ennek megfelelően mindenki meg akar ölni mindenkit, a céges levlisták pedig azonnal megtelnek kések tárgyú egymondatos, fél kézzel, mobilról megírt mailekkel. Nem is beszélve a Facebookról, ahol már évek óta sokkal idegesítőbbek a havas posztokon gúnyolódó posztok, mint maguk a havas posztok. És ezek még csak a borítékolható következmények, hiszen ez a város mindig tartogat meglepetéseket. (Pár órával később például egyszerűen beragadt az évente felújított sínbe a négyeshatos.)

Szerencsére kint voltunk, hogy dokumentáljuk Budapest átmeneti, de annál fájdalmasabb kínhalálát, és hogy méltó emléket állítsunk a 2019-es Nagy Hókatasztrófának, ami, ha lehet, még egy kicsit súlyosabb volt, mint az átlagos, ilyenkor szokásos összeomlás. Hogy ne csak szomorú/keserédes/lehangoló képeket mutogassunk, össze is gyűjtöttünk melléjük pár tanulságot, amelyektől talán könnyebb lesz felkészülni a jövőre esedékes első hóra.

Egy nagyváros nem tud szép lenni havazás után

Egyszerűen nem és kész. Fizikai képtelenség. Felejtsük el. Hogy olyat lássunk, ami egy kicsit is szebb lett csak attól, hogy hó esett rá, ki kell mennünk a külvárosba, és külváros alatt nem a Hungária körúton túli részt értjük, hanem az annál is sokkal külsőbbet.

A kerületek elvesztik saját magukat

Ha van egy képed a nyolcadik kerületről, Újlipótvárosról vagy a Bartók Béla útról, felejtsd el: a hótakaró (később pedig a latyak) miatt mindegyik ugyanúgy néz ki. Na jó, nem ugyanúgy, de nézelődni úgysem fogsz, szóval szinte mindegy is, hogy a békés, dzsentrifikált Újbudán vagy Dopeman gettójában küzdesz a túlélésért.

Mindenki depressziós

Jó, eleve mindenki depressziós, szóval maradjunk abban, hogy soha nem látszik annyira, hogy milyen súlyos egy közösség mentálhigiénés helyzete, mint amikor éppen havazik a város közepén.

A szobrok legalább viccesebbek

Az egyetlen, amiért megéri kicsit (de tényleg csak pár másodercre) kikukkantani a túlárazott, átázófélben lévő kabátunk műszőrmés kapucnija alól, hogy meglessük a köztéri szobrokat. Sovány vigasz, de azért használjuk ki.

Van jó oldala is

Sosem látunk ennyi szolidaritást és önzetlenséget a híresen elidegenedett és közönyös Budapesten, mint amikor havazik. Nem csoda, hiszen nem számít a vagyon, a rang, a kor, a nem, ha csúszós a járda, mindenki csúszik rajta.

Úgysem férsz fel

Reggel nyolcra mindenki rájön, hogy öngyilkosság nem tömegközlekedéssel utazni, és éppen ezért lesz öngyilkosság tömegközlekedéssel utazni. Ne aggódj, ne idegeskedj, ne szívd a fogad: úgysem férsz fel. Talán majd a következőre. Talán.

Ég a zsír

A havazás egyetlen pozitív hozadéka, hogy az alapjáraton azért mérsékelten izzasztó gyaloglás hirtelen igazi fitneszkihívássá válik. Nem értünk hozzá, de úgy tippeljük, legalább kétszer annyi kalóriát égetsz csak amiatt, hogy egyszerre kell egyensúlyoznod, kerülgetnek a hó- és jégdarabokat, és izé, haladnod.

A BKV-lépcsők halálosak

Szó szerint. Mintha direkt csinálnák.

Azt hiszed, legalább a város szívének legnagyobb útját takarítják?

Nagyon tévedsz. A Nagykörút kilencven százalékán csak a falhakhoz tapadva lehetett biztonságosan sétálni, nem azért, mert ott legalább takarították, hanem azért, mert ott magától elolvadt. 

A reklámok hazudnak

Jó, ezt eddig is tudtuk, de ha éppen havazik, szürke az ég és minden rossz, ez a fenti tény feltűnőbb, mint valaha.

Mindig akadnak cuki pillanatok

A havazás nem csak a város legszomorúbb arcát hozza felszínre, hanem a legabszurdabb helyzeteket és arcokat is. Tényleg érdemes nem csak lefelé nézni, még akkor is, ha így a legegyszerűbb túlélni.

És szerelem is

Mármint akad.

Itt van ez a kép a Blaha galambjairól

Ennek nincs tanulsága, csak ideraktuk.

Ha van biztos dolog az életben…

…akkor az a halál, az adók, és az, hogy a MÁV összeomlik az első hópihétől. 

Ha hóban utaznál, a pályaudvar lesz az otthonod

Helyezd magad kényelembe, hidratálj, táplálkozz, néha állj fel, mozgasd át magad. Te most itt élsz.

Ne várakozz

Nincs értelme. Csak létezz, ne várd a vonatot, légy zen mester. És soha, de soha ne hallgass a bemondóra. Nem száznegyven perc múlva indul, hanem majd egyszer. 

A havazás az egyetlen időszaka az évnek…

…amikor diszkont műfenyők kifejezetten szépnek tűnnek.

A valódiakról nem is beszélve

Mondjuk jó nagy tócsa lesz a Corvin moziban.

Légyszíves, ne most akard rendre utasítani a hajléktalanokat

Számon kérni rajtuk, hogy miért nem mennek szállóra, elküldeni őket dolgozni, majd azzal fenyegetőzni, hogy ráhívják a rendőröket, mentőket – mint ahogy történt ezzel a férfival tíz perc alatt háromszor – értelmetlen és korlátolt bunkóság. Ha nem havazik, akkor is, ha havazik, még inkább. Kérdezd meg, tudsz-e segíteni. Mindjárt más, ugye?

Szeresd a takarító közmunkást

Ő a legjobb barátod az utcán. Állj félre, kerüld meg nagy ívben, várd meg, amíg végez. Úgyis elkésel.