Cowboykalapos galambok rejtélye tartja lázban Las Vegast

Hírek

Oszd meg másokkal is

Mint tudjuk, ami Las Vegasban történik, Las Vegasban is marad, az a hír azonban mostanra bejárta az egész bolygót, hogy a bűn fővárosában cowboykalapot viselő galambok tűntek fel. Egyelőre nem tudni, hogy valami fura gerillakampányról, figyelemfelhívó akcióról, esetleg a túlzásba vitt tudatmódosítás eredményéről van-e szó, az azonban biztos, hogy a vadnyugati szárnyasok szaporodnak.

A CNN értesülései szerint először két fejfedős galambot észleltek a sasszemű Las Vegas-i polgárok. Egyikük piros, másikuk rózsaszín cowboykalapot viselt, a szóviccekre fogékony amerikaiak pedig az előbbit Cluck Norrisnak, míg utóbbit Coolamity Jane-nek nevezték el.

A Las Vegas-i cowboygalambok létezésére egyelőre nincs magyarázat (Fotó: iStock)

Bár a fotók kétségtelenül viccesek, a valóság ennél szomorúbb: Mariah Hillman, a Lofty Hopes galambmentő szervezet egyik alapítója azt nyilatkozta a hírcsatornának, hogy az apró fejfedőket konkrétan ráragasztották a madarak fejére.

„Amikor ma láttuk őket, észrevettük, hogy pár kihullott tolluk a kalap pereméhez ragadt, ez pedig meglehetősen aggasztó” – mondta Hillman.

A csoport most csapdákkal próbálja befogni a madarakat, hogy megszabadíthassák őket a rájuk kényszerített kalapoktól, a városlakók pedig máris afféle hírességekként vadásznak a galambokra: ha megpillantják őket, rögtön csattannak a fotók, amelyek aztán a közösségi oldalakon gyűjtik be a lájkokat.

Egyikük, egy Kassandra Flores nevű nő még a CNN-nek is nyilatkozott a cowboygalambok észleléséről, és elmondta: addig nem hitte el, hogy valódi állatokról van szó, amíg meg nem pillantotta az édesanyja lakásának közelében Cluck Norrist.

„Elsőre nem sikerült felvennem, mert ahogy kiléptem az ajtón, elrepült, később azonban újra megláttam, és akkor már sikerült videót is csinálni róla” – mondta Flores.

Azóta állítólag egy harmadik madarat is észleltek, amely a megfigyelők szerint barna kalapot visel, a galambmentők azonban egyelőre nem tudták megerősíteni a létezését.

Bár a városi galambokat valószínűleg csak a Hillmanhez hasonló – elnézést a kifejezésért – galamblelkű állatvédők kedvelik, annak azért mi sem tudunk tapsolni, hogy cuki fotók ide, vicces videók oda, valaki ragasztóval gyötörje szerencsétlen madarakat.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!