Fel akarta vágni az ereit Ambrus Attila, véget akart vetni mindennek a cellájában

Hírek

Oszd meg másokkal is

Élete legsötétebb időszakairól vallotta a ma már keramikusként dolgozó Ambrus Attila az Egyszóval Kadarkai Endrével című beszélgetős műsorban. A Viszkis néven elhíresült bankrabló a bűnbe esését a szülői háttér hiányára vezette vissza, s azt sem titkolja, hogy gondolt az öngyilkosságra – írja a Blikk.

Fotó: Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu

 „Egy évet ültem a Nagy Ignác utcai fegyházban a legszigorúbb őrizet mellett, igen mostoha körülmények között. Ekkor sokat gondoltam arra, hogy egy csapásra véget vethetnék mindennek. (…) Római módra akartam felvágni az ereimet, de aztán mégis a hiúságom tartott életben. Nem akartam megtenni azt a szívességet a fogvatartóimnak, hogy gyávának gondoljanak” – vallotta be a kislánya keresztelőjére sámánt fogadó Ambrus. Mivel a családban nem kapta meg az elismerést, másban akart bizonyítani, ekkor fordult a lopás felé.

Elmondása szerint sok oka volt annak, hogy elcsúszott az élete, szerinte ebben nagy része volt a viszontagságos gyerekkorának. „Édesanyám másfél éves koromban otthagyott bennünket, édesapám pedig nem foglalkozott velem, vagy ha igen, abban nem volt köszönet, rendszeresen és sokat vert” – mesélte.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!