MK: A hosszabbításban darálta be Kondás ETO-ját a Mezőkövesd

Futball

Oszd meg másokkal is

10 percet kellett várni a mérkőzés első góljára, melyet a Mezőkövesd szerzett: Zivzivadze kapott labdát a bal szélen, majd a középre adását a második hullámban érkező Eperjesi a jobb alsóba lőtte (0-1). A vezető gól után a kövesdiek lendületben maradtak, veszélyesen játszottak.

A félidő feléhez érkezve a győriek előtt is adódtak lehetőségek, többek között a 23. percben Horváth 5 méterről a jobb alsó fölé lőtt. Kilenc perc múlva egyenlített az ETO: Szánthó vitte a labdát a kapu felé és 20 méterről kilőtte a hosszú alsót (1-1). A játékrész utolsó mozzanata Simonhoz fűződik, aki néhány csel után 21 méterről eleresztett lökete a felső léc fölött szállt el.

Fordulás után mindkét edző cserékkel frissített a csapatán. Sokáig mezőnyjáték folyt a pályán, egyik együttes sem alakított ki veszélyes helyzetet. A 89. percben kis híján eldönthette volna a találkozót a Rába-parti együttes: Múcska cselezgetett és az ötösnél a kimozduló Szappanos mellett sikerült elemelnie a labdát, azonban a kapu torkából a vendég védők szögletre mentettek.

A kétszer tizenöt perces hosszabbításban mindkét csapat helyzeteket alakított ki. A 103. percben átvette a vezetést az ETO: Lovrencsics küzdött meg két védő között, középre adott és Bagi Szappanos mellett a kapu bal oldalába gurított (2-1). Hat perc múlva Karnitski esett el Vári mellett, a játékvezető büntetőt ítélt, amit Berecz értékesített (2-2).

A slusszpoén a 117. percre maradt, amikor Zivzivadze kapott egy kiváló labdát középen, és 12 méterről Horváth mellett ellőtte a labdát, kialakítva ezzel a 3-2-es végeredményt – így a kedden kinevezett új vezetőedző, Kondás Elemér vereséggel mutatkozott be az ETO kispadján.

A forduló másik meccsén az NB III-as Dunaújváros 2-1-re legyőzte az NB II-ben szereplő Siófokot és jutott a legjobb 16 közé a Magyar Kupában.

Magyar Kupa, 8. forduló, szerda

ETO FC Győr – Mezőkövesd 2-3 – hosszabbítás után

ETO FC Győr: Horváth T. .- Kovács K., Gengeliczki, Vári, Kalmár – Charizopulos, Vashkeba, Szánthó, Simon (Múcska 58.) – Horváth Z. (Lovrencsics 71.), Andric (Bagi 78.)

Mezőkövesd: Szappanos – Eperjesi, Nestorov, Vadnai, Katanec – Karnatski, Cseri (Nagy D. 91.), Bertus (Berecz 95.), Vajda (Sajbán 106.) – Kantsavy (Pekár 55.), Zivzivadze

Gólszerzők: Szánthó 33. Bagi 103., ill. Eperjesi 10., Berecz 113., – 11-esből, Zivzivadze 117.

Kiállítva: Vashkeba 118. (ETO FC Győr)

MK: Hatalmas meccsen 0-1-ről 3 perc alatt fordított a Haladás

The post MK: A hosszabbításban darálta be Kondás ETO-ját a Mezőkövesd appeared first on csakfoci.hu.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!