Bizalmi válsággal küzd Eszenyi Enikő a Vígszínházban

Hírek

Oszd meg másokkal is

Több alkalommal felmerült a bizalmi szavazás a Vígszínház vezetőjével, Eszenyi Enikővel szemben, állítja Csányi János rendező, aki Eszenyi riválisa a színház vezetéséért – írja a Hvg.hu.

A lap szerint Eszenyi válságát az is mutatja, hogy bár azt kérte a társulattól, hogy régi bizalmasa, Hegedűs D. Géza képviselje a társulat véleményét a szakmai bizottságban, a társulat nem a szavazólapra előre rányomtatott színész neve mellé tette az x-et, hanem a legtöbben Hegyi Barbara nevét írták rá.

Csányi szerint súlyos belső gondok vannak a színházban, az elmúlt évtizedben 47 színész távozott a társulatból, ami a teljes színtársulattal megegyező létszám”. A rendező szerint gond az is, hogy a Vígben sem a produkciók formavilágában, sem a szakmai igényességben nem volt következetesség. „A bemutatók (nagylelkűen fogalmazva is) vegyes minőségűek voltak. Mintha elveszett volna a Vígszínház arca.” – fogalmazott.

hozta létre 1994-ben azt a Szentivánéji álom című előadást, amely olyan jól sikerült, hogy a részvevők elhatározták, együtt maradnak, és színházat alapítanak. Ez lett az újonnan épült Bárka Színház. Igazgatóként nem volt sikeres, a társulat tíz tagja az ezredfordulón lemondásra szólította fel az alapító-igazgatót, „feloldhatatlan művészi és emberi bizalmatlanság” okán, ő azonban maradt.

(Kiemelt kép: Emmer László)

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!