Solti Berni és Solti Ádám új lombikmódszerrel próbálkoznak

Hírek

Oszd meg másokkal is

Solti Berni és Solti Ádám elfogadták, hogy elsőre nem fogant meg a kisbabájuk a lombikprogramban. Persze ezt könnyebb mondani, mint megélni, kellett is hozzá a sok beszélgetés, és egy olyan barát, mint Pataki Zita, aki kilencszer élte át ugyanezt.

„Tudom, hogy Zita elengedte a múltat, és most segít azoknak a pároknak, akiknek csak így lehet gyereke, végigjárja és feltérképezi azokat a lehetőségeket, amelyekető nem próbált ki” – mondja Berni, aki a Story magazinnak mesélt a részletekről.

„Az egyik első volt, akinek elmondtam, pozitív lett a terhességi tesztem, aztán azt, hogy sajnos elvesztettem a
magzatot. ’Babám, csak így hív, minden rendben lesz’ – mondta akkor, és azóta is biztat. Lelki társak lettünk, nincs benne irigység, csak segíteni akarás. Év elején ő javasolta, amit korábban sohasem hallottam, hogy egy speciális vérvétellel derítsük ki, hogy a szervezetem kilöki-e a beültetett, megtermékenyített petesejtet, mint idegen anyagot. Csak egy vérvétel. Szerencsére e téren minden rendben van.”

Szintén Zita volt az, aki javasolta Ádámnak és feleségének, hogy menjenek el egy speciális akupunktúrás kezelésre is, valamint mesélt nekik a különböző módszerekről, és most egy új orvost keresett fel. Berniék a következő lombik során három dologot is máshogy fognak csinálni, mint korábban: a vérhígitókat például elhagyják, a homonokon változtatnak és a beültetés is másképpen zajlik majd ezúttal. A pontos folyamatokról, tervekről és kezelésekről a magazinnak mesélt Berni. 

A Story

A Story

A lombikprogramról más sztárok is őszintén meséltek korábban: 

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!