„A játékvezetők 90%-a Real Madrid-drukker”

Futball

Oszd meg másokkal is

A korábbi FIFA-bíró 1995-ben lett a La Liga játékvezetője, az aktív nemzeti játékvezetéstől pedig 2012-ben vonult vissza. Nyolc évvel később pedig megkavart az állóvizet. Azt állítja ugyanis, hogy a spanyol bajnokságban többnyire a Real Madridnak drukkolnak a játékvezetők. Persze rákérdezte, hogy úgy nagyjából mit jelent ez számokban kifejezve, hány százaléka szurkol a Realnak és mennyi a Barcelonának, sokkolta a közvéleményt:

„90% a Realnak, 10% a Barcelonának”

– írja a Mundo Deportivo.

Ez persze nem annyira meglepő, látva a spanyol politikai helyzetet, és nem is újdonság. Iturralde már 2014-ben a Marca TV Tiki Taka műsorában kifejtette az elméletét a játékvezetők érzelmeiről.

„A spanyol játékvezetők sem a Marsról jönnek. Azért állsz bírónak, mert szereted a focit, és ha szereted, akkor kizárt, hogy ne legyen kedvenc csapatod. Én szerencsés vagyok, hogy Bilbaóban születtem, ahol az emberek az Athleticnek szurkolnak. Spanyolország többi részén azonban a többség a Real Madridnak és a Barcelonának drukkol, nyilván azért, mert ők a »győztes« csapatok.

A játékvezetők is ebbe a csoportba tartoznak, közülük a legtöbben Real-szimpatizánsok, de ez nem jelenti azt, hogy ne végeznék profi módon a feladatukat, amikor a Real Madrid meccsén bíráskodnak.”

Erre talán bizonyíték lehet az is, hogy Iturralde három el Clásicón fújt, és mind a három meccset a Barcelona nyerte meg. Bilbao-találkozót viszont sosem vezetett.

Ezt pedig kollégája, Mark Clattenburg nyilatkozta:

{https://player.hu/sport-3/clattenburg-mar-a-szunetben-tudta-lesgolt-adott-meg-a-real-madridnak-a-2016-os-bl-dontoben/}

(Fotó: Getty Images)

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!