Egy éjszakán át sátorozott a McDonald’s előtt a hamburgerőrült férfi

Hírek

Oszd meg másokkal is

A brit Rik Dove nehezen emésztette meg, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett karantén eredményeként nélkülöznie kell kedvenc gyorséttermi fogásait – írja a 24.hu. Éppen ezért a 28 éves, ötgyerekes apa nagyon megörült, amikor megtudta, hogy a McDonald’s több hét után ismét megnyitja az autós éttermeit a szigetországban. 

Dove mindenképpen az első akart lenni, akit kiszolgáltak, ezért még május 31-én este sátrat vert az étterem autók számára fenntartott részén, a McDrive-ban. Mivel ahhoz, hogy autós kiszolgálásban részesüljön, járműre is szüksége volt, ezért a gyerekei műanyag kisautóját vette kölcsön. Igaz, ez elvileg nem szabályos, mert a McDrive-okba csak motorral felszerelt járművekkel lehet behajtani. 

A McDonald's parkolójában sátrazott, hogy elsőként szolgálják ki

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A férfinak azonban csalódnia kellett: mivel a parkolóban sátrazva ugyancsak furcsa látványt nyújtott, egy járókelő meg is kérdezte tőle, hogy mit keres ott. Dove végül ettől az ismeretlentől tudta meg, hogy az étterem nem június 1-én, hanem csupán 4-én nyit ki. 

A Mirror brit bulvárlapnak nyilatkozva elárulta, hogy nagyon várta már, hogy újra érezhesse kedvenc szendviccsei ízét és a gyerekeinek is vitt volna pár finomságot, viszont nem akart több napig a parkolóban szobrozni, ezért hazament, szerda este azonban visszatért, ezúttal pedig már a Facebookra is posztolt egy fotót, hogyan várja a másnapi nyitást. 

Bár erről nem szól a fáma, de reméljük, Rik Dove végre hozzájuthatott a kedvenc burgereihez. 

További cikkeink gyorséttermekről:

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!