Kaki, pisi és a többiek: egy apa kalandjai a gyerekei testnedveivel

Hírek

Oszd meg másokkal is

Nemrég repülőset játszottam a hét hónapos kislányommal. Feküdtem a kanapén, őt pedig a két kezemmel felemeltem magam fölé: széttárta a karjait, és azt játszottuk, mintha repülne. Borzasztóan élvezte, vigyorgott, mint a vadalma, aztán egyszer csak történt valami váratlan: hirtelen odafentről egy óriási nyálcsík csapott le a szájából, és belement…egyenesen a szemembe. Bár kellemetlen volt – egy jó szemen köpés sosem kellemes – , az első gondolat, ami átfutott a fejemen az volt, hogy akár sokkal rosszabbul is járhattam volna. Végül is most nem arról kell írnom ebben a cikkben, hogy arcon bukott a lányom.

Pár éve még gyermektelen férfiként a gyerekvállalással kapcsolatban a szabadidőm drasztikus eltűnésén kívül egyetlen félelmet erősítettek bennem azok a haverjaim/ismerőseim/barátaim, akik akkor már apák voltak: a pelenkázást. Hallottam a rémtörténeteket a gyerekekről, akik akkorát ürítettek, hogy még a nyakuk is szaros lett, jöttek szembe történetek pelenkázás közben elkövetett kaki- és pisitámadásokról, hallottam sztorikat éjszakai bepisilésekről, amikor hajnali négykor kellett nemcsak egy komplett gyerekátöltöztetést, hanem egy teljes ágyneműcserét is abszolválni, de hiába hallasz ilyen történeteket, arra a testnedvmennyiségre, ami valóban vár rád, és a találkozások legváltozatosabb formáira valójában senki sem készíti fel az embert.

Vigyázat, takonyveszély!

Az apaság kezdeti szakaszában az egyik legnagyobb örömet az adja, amikor a kisbabád hozzád bújik, és a fejét a válladra helyezve nyugszik meg vagy alszik el. Felemeled a pár kilós picit, fel-alá mászkálsz vele a lakásban, érzed, ahogy percről percre egyre jobban ellazul rajtad. Maga a csoda. Azt azonban senki nem közli velünk, hogy mi ennek az ára? Ha ilyenkor bárki készítene egy közeli felvételt a vállamról, jó eséllyel elég undorító dolognak lehetne szemtanúja: az ember pólója/pulcsija ugyanis eközben teli lesz minimum nyálfoltokkal (a profik ilyenkor odatesznek egy pelenkát nyálfelfogónak, de én rendszeresen feledkezem meg róla), amit további szerencsével az odatörölt könnycseppek színesítenek. Egy kicsit neccesebb esetben ehhez némi takony is társul: a kisgyerekek egyszerűen imádják a taknyukat a szüleik ruháin szétkenni, és ez főképp a sötét ruhadarabokon igazán feltűnő.

Odahaza ez egy viszonylag könnyen kezelhető probléma: a póló lecserélhető (higgyétek el, egy idő után úgyis előjön az „én emiatt le nem cserélem, elég lesz majd este” érzés), és amúgy se látja senki, na bumm! Csakhogy szinte garantálható, hogy egy-egy széken hagyott pulcsi nem kerül mosásba, majd újra felkerül rád, és azon kapod magad, hogy elmentél munkába egy pulóverben, ami merő takony, és ez látszik is rajta. Ez még némi óvatossággal talán kivédhető, de én jártam már úgy, hogy egy 50. házassági évfordulós bulin a fiam teljesen széttaknyolta az ingemet, ezért a nyári melegben végig zakót kellett viselnem utána, hogy ne kelljen mindenkivel, akivel szóba elegyedek, arról beszélnem, hogy mi az ott a vállamon…

Kaki, pisi és a többiek egy apuka szemszögéből

Képünk illusztráció – jelenet a Life as we know it c. filmből

Az orrszi-porszi

Bár belegondolva a dolog teljesen evidens, szintén felkészületlenül éri a férfiembert, hogy a babák képtelenek kifújni az orrukat, és ezen még az sem segít, ha odatartjuk nekik a zsebkendőnket. A taknyuk viszont ennek ellenére boldogan folydogál, és vagy hadd szóljon alapon úgy hagyjuk, és időnként megtörölgetjük, vagy elkezdjük az orrát porszívózni minden idők egyik legbizarrabb találmányával, az orrszi-porszival. Az orrszi-porszi az a nóvum, amivel az ember jó eséllyel egyáltalán nem találkozik addig, míg szülővé nem válik, és ez így van jól. Itt az nlc-n is értekeztünk már hosszabban arról, hogy milyen bizarr, ahogy a rúgkapáló gyereket lefogva, a porszívócső végére odaerősített műanyag bigyót az orrához nyomva kell végrehajtani a nagy takonyszívó mutatványt, hogy közben megcsodálhassuk az átlátszó műanyagban a légszívás hatására hullámzó takonyrétegeket, és az orrszívás a végén teljesen feleslegesnek tűnjön, mert a gyerek annyit sír miatta, hogy pillanatok alatt újra teli lesz az orra takonnyal.

Rotavírus, kalicivírus és társai

A köznyelv csak „fosós-hányós vírusok” néven ismeri azokat a vírusfajtákat, amik felnőttként többnyire egy kiadós wc-zős napban kulminálnak, és ugyan ez is meg tudja viselni az embert, de a kanyarban sincs ahhoz képest, amin egy kisgyerek vagy egy kisbaba megy át ilyenkor. Kezdjük azzal, hogy náluk a hatás általában nem csak egy napig tart. Abba most ne menjünk bele, hogy könnyen ki tudnak száradni miatta, koncentráljunk inkább a leglátványosabb részére. Minél kisebb a gyerek, annál valószínűtlenebb, hogy egy ilyen esetben el tudja érni a wc-t.

via GIPHY

Ha azt hiszi valaki, hogy a pelenka segít, nem is tévedhetne nagyobbat. A pelenkákat nem arra tervezték, hogy bent tartsák a híg székletet. Igen, ki fog folyni. A ruháját minimum összekeni. Rosszabb esetben az ágyneműjét. Vagy a kanapét. A színe a zöldtől egészen a mustársárgáig terjedhet. Egyik verzió sem szép. És arról még nem is beszéltem, amikor fentről jön az áldás. A szőnyegen csattanó hányásnál vagy az összehányt ágynál kevés rémisztőbb dolgot láthatsz az otthonodban. Igazi szülők közti összjáték szükséges egy ilyen helyzet elhárításához, amivel csak egy gond akad: a bölcsiből vagy oviból hazahozott vírust sokszor a szülők is elkapják… Próbáltál már hányingerrel küzdve hányást feltakarítani?

A szobatisztaságig vezető út kakival és pisivel van kikövezve

Bár vannak helyzetek, amikor a pelenka sem segít, azért 1-2-3-4 évig (gyerekfüggő) ad egyfajta biztonságérzetet az embernek. Ezután elkezdődik a szobatisztaság felé vezető út, ami időnként meglepően rövid és zökkenőmentes, máskor meg feltűnően hosszú és teli van balesetekkel. Az szinte a minimum, hogy a gyerek pisije az istenért sem akar a wc/bili közepébe csurogni, és a lepisilt wc-deszka, vagy a bili mellett a földön csordogáló pisi tényleg a legkevesebb, ami megtörténhet az emberrel. Ehhez jöhet még a pelenka nélküli bepisilés, ami ha nem házon belül történik, ahol egy karnyújtásnyira rendelkezésre állnak a mentőeszközök és ruhák, igencsak kellemetlen helyzeteket szülhet. Az, hogy a gyerekünkkel a város közepén keresünk olyan bokrot, ahová feltűnésmentesen odapisilhet, egyike a szülői lét leghétköznapibb stresszforrásainak.

Az új szintet azonban a bekakilás jelenti, amit csak súlyosbít, ha a gyerek nem szól róla azonnal, mert akkor nemcsak a ruhán hagy nyomot. Ez az a szint, ami már tényleg haladóknak való, így bónuszként csak annyit teszek hozzá, hogy a gyerekek egészen kreatívan tudnak hozzáállni a saját székletükhöz: ha belenyúlnak, csodás festékanyagként szolgál, amivel akár a falra is firkálni lehet…

via GIPHY

Zokszó nélkül

Ha a fenti témák előkerülnek gyermektelen férfiak társaságában, gyakran az a reakció, hogy ezért IS nem akarnak gyereket, és őszintén szólva tényleg rengeteget segít a hasonló helyzetek átvészelésében az, hogy aki épp lehányja/lebukja/lepisili/összekakilja/összetaknyozza/összenyálazza az embert, az a saját gyerekünk, akit mindennél jobban szeretünk. Ezt az érzést azonban nem igazán lehet elképzelni gyerek nélkül – minden tiszteletem azoké, akiknek mégis sikerül – , és abszolút megértem, ha a gyerekek testnedveivel való ilyen mértékű találkozás sokak számára riasztóan hat.

Azt nem állítom, hogy attól, hogy szereted a gyereket, aki éppen összekakilta az ágyadat, a takarítás még nem lesz undorító élmény, de valahogy mégis természetessé válik, és az ember zokszó nélkül megcsinálja a dolgot. A kisebb balesetek pedig a mindennapi élet olyan természetes részeivé válnak, hogy egy idő után már említésre méltónak sem találjuk őket, sőt, meglepően hamar elérkezik az a pont, amikor már viccesnek találjuk az ilyen helyzeteket, és nem kapunk tőlük rögtön idegrohamot. A szülővé válás ugyanis szeretetre és törődésre tanít, márpedig a gyerekekkel a gyerekek testnedvei is együtt járnak. Nem kell tőle félni, ugyanis a kaki nem harap, csak büdös.

Bővebben a szobatisztaságról az nlc-n:

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!