Alapvetően régimódi vagyok sok szempontból. Szeretem papíralapon, személyesen intézni az ügyes-bajos dolgaimat. Napjainkban azonban nagyon nem ez a divat. Sőt! Egyre több minden válik digitálissá, online elérhetővé. Először nem tudtam, hogy mit kezdjek ezzel a fajta változással. Pedig valóban nagyon sok előnye van a dolognak, például nem kell utazással tölteni az időt, hiszen otthonról is könnyedén el lehet intézni a papírmunkát. Ettől függetlenül én tartottam magam nagyon sokáig, és tényleg mindenhova személyesen mentem el, és kerültem az online felületen való ügyintézést. Fontosnak tartom a személyes kontaktust, illetve az sem árt, hogyha valamint mondjuk nem értek akkor rögtön meg tudom kérdezni. Azonban az élet úgy hozta, hogy be kellett adnom a derekam és beállni a virtuális sorba.
A dolog úgy kezdődött, hogy az öcsém felkeresett, hogy a segítségemet kérje. Azt mondta, hogy el akarnak költözni a mostani házukból és annak az eladását szeretné rám bízni. Szinte minden elő volt már készítve egyedül az energetikai tanúsítvány hiányzott. Az öcsém azt mondta, hogy neki az e-tanusitas.eu weboldalt javasolták. Hozzátette, hogy nem is nagyon tudja, hogy mi is az az energetikai tanúsítvány. A e-tanusitas.eu weblapját már ismertem, konkrétan innen tudtam meg, hogy pontosan hogyan is kell az energetikai tanúsítvány megszerzésének folyamatát elképzelni. De, hogy az öcsém is tisztában legyen ezekkel a dolgokkal először elmondtam neki, hogy az energetikai tanúsítvány tulajdonképpen az, hogy az adott épület az energetikai előírásoknak mennyire felel meg vagyis, hogy mennyi energiára van szükség a ház/lakás fenntartásához.
Példának okáért idetartozik, hogy milyen állapotban vannak a nyílászárók, milyen a hőszigetelés, illetve mennyire hatékonyak és korszerűek a vízmelegítéshez alkalmazott eszközök. Ez alapján kiszámolják, hogy milyen besorolást lehet a szóban forgó ingatlanra kapni. Tehát minél gazdaságosabb az eladni kívánt ház vagy lakás fenntartása, annál kevesebbe kerül például a vízmelegítés vagy a fűtés.
Szerezzünk akkor energetikai tanúsítványt!
Ahogy az első néhány dolgot elmeséltem az öcsémnek az energetikai tanúsítványról, amit az e-tanusitas.eu weboldalon olvastam, elfogta a kíváncsiság és kérte, hogy meséljek még arról, hogy mit olvastam az oldalon. Elmondtam neki, hogy ezt a tanúsítványt érdemes minél előbb kikérni, mert ha például AA+ kategóriába esik a ház, akkor sokkal magasabb áron tudjuk eladni, mintha CC kategóriás lenne. Az a tanúsítvány, amit az e-tanusitas.eu-tól lehet igényelni, az 10 évig érvényes, de persze ha komolyabb módosítások történnek az ingatlanban, például cserélik a fűtésrendszert, akkor szükség lesz egy új tanúsítványra.
Ennyi elég volt ahhoz, hogy az öcsém megértse, hogy pontosan miről is van szó. Együtt felhívtuk az e-tanusitas.eu munkatársát, hogy megkérdezzük mi is a pontos menete a tanúsítvány megszerzésének. A kedves hölgy elmondta, hogy nagyon gyorsan dolgoznak és a helyszíni felmérés után 24 órán belül el is készítik az energetikai tanúsítványt. Az egész folyamat mindössze 5 lépésből áll, amiből az elsőn, a kapcsolatfelvételen már túl is vagyunk. Ilyenkor a fontosabb adatokat kérik el. Ezután elküldik az előbb említett adatok közül a legfontosabbakat a mérnök kollégájuknak, aki felveszi velünk a kapcsolatot és egyeztetünk a helyszíni felméréshez egy időpontot. Ezt az országon bárhonnan megtehetjük, hiszen az e-tanusitas.eu országos lefedettségnek örvend, így az összes nagyobb városhoz közel vannak illetékes kollégák. Esetenként előfordulhat kiszállítási díj is, amikor a felmérés helyszíne nagyobb távolságra van a legközelebb található nagyvárostól. A pontos összeget még a felmérés előtt jelzik.
Gyorsan és könnyen szereztünk energetikai tanúsítványt
A felmérés maga a következő néhány lépésből fog állni: a szakértő először a lehűlő felületeket fogja ellenőrizni az ingatlanon, majd a nyílászárók állapotát és minőségét, valamint a tájolást. Ezt követően megvizsgálja a födém, a fűtési berendezés és a padló állapotát, illetve a vízmelegítésért felelős rendszert. Azzal is zökkenőmentesebbé tehetjük az ügyintést, hogy előre odakészítjük az ingatlanunkhoz tartozó helyrajzi számot. Emellett az is hasznos, hogyha rendelkezésünkre áll, akkor a különböző tervdokumentációkat (műszaki leírás, alaprajz stb.) is előkészítjük.
Ezután már nincs sok tennivalónk: a szakértő a felmérésnél szerzett adatokat beküldi az irodába, ahol elkészítik a tanúsítványt. Magyarországon jelenleg 12 kategóriába tartozhatnak az épületek és a helyszíni felmérés alapján gyorsan és egyszerűen meg lehet állapítani, hogy az adott ingatlan melyik kategóriába tartozik.
Amint elkészült a dokumentum, e-mailben vagy futárszolgálattal fogják kézbesíteni a papírokat, és mindezt 24 órán belül a helyszíni vizsgálatot követően. Sőt! Nagyon sürgős esetben még előbb, 12 órán belül is hozzájuthatunk az energetikai tanúsítványunkhoz. Ez a hozzáállás nagyon szimpatikus volt számomra, ugyanis el tudtam képzelni, hogy esetenként erre szükség lehet.
Tulajdonképpen ez volt a folyamat lényege. A tanúsítványból egy példány lesz, ami mindig az ingatlan aktuális tulajdonosánál van. A tanúsítvány átadását egy ügyvéd fogja rögzíteni a szerződéskötéskor. Persze digitális formában az e-tanusitas.eu is megőrzi a dokumentumot 10 évig, hogyha szükséges, akkor elérhető legyen.
Ha energetikai tanúsítvány, akkor e-tanusitas.eu!
Az e-tanusitas.eu munkatársának részletes beszámolója után az öcsémmel megadtuk a szükséges adatokat, hogy minél előbb elindulhasson a folyamat. Nagyon szimpatikus volt, hogy ennyire aprólékos tájékoztatást kaptunk. Még meg volt nyitva a weboldal, ezért kicsit alaposabban is szemügyre vettem, és igazán tetszett, amit látok. Kellemes, lényegre törő és felhasználóbarát felület fogadja az oldalra látogatókat. A leírások és a cikkek informatívak és érdekesek voltak, nagyon elnyerte a tetszésemet. Az árakat is teljesen ésszerűnek éreztem, és nagyon szimpatikus volt, hogy egy kalkulátort is biztosítanak az oldal látogatóinak, amivel mindenki kiszámolhatja személyre szabottan, hogy mennyibe fog kerülni számára az energetikai tanúsítvány.
Nem sokkal később jelentkezett is az e-tanusitas.eu munkatársa, hogy megbeszéljük a helyszíni felmérés időpontját. Szerencsére nem kellett heteket várnunk, már a héten el tudott jönni a szakember, hogy felmérje az ingatlan állapotát. A megbeszélt időben pontosan megérkezett, és elkezdte felmérni a házat. Miután végzett még néhány adatot egyeztettünk, illetve a szükséges papírokat is megmutattuk neki. Ő is elmondta, hogy a felmérést követően az irodába juttatja az adatokat, és másnapra már várhatjuk is az elkészült dokumentumokat. Mivel volt lehetőség e-mailben kérni a tanúsítványt, így ezt a megoldást választottuk.
Másnap meg is érkezett az e-mail az energetikai tanúsítványunkkal. Nagy szerencsének éreztem, hogy az e-tanusitas.eu szolgáltatását választottuk, mert kiemelkedően jó munkát végeztek. A szolgáltatás egészével maximálisan elégedettek voltunk. Nem kellett sokat várnunk a ház eladásával kapcsolatban, és nagyon jól jött, hogy rögtön rendelkezésre állt az energetikai tanúsítvány. Az e-tanusitas.eu oldalát később is ajánlottam több ismerősömnek is és mindenki pozitív visszajelzéseket adott róluk. Szóval végeredményben nagyon jól jött ki, hogy tulajdonképpen online intéztük ezt a dolgot. A későbbiekben már kevésbé idegenkedtem az online ügyintézéstől, köszönhetően az e-tanusitas.eu profizmusának.