Betekintés a nyomtatók világába

Tájékozódni fontos, ám még ennél is fontosabb, hogy megfelelő módon tegyük ezt. Hiteles, és mindig több forrásból érdemes információt gyűjteni, hogy sose csaphassanak be minket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen cikk elolvasása után is érdemes a témában további forrásokat megtekinteni. De mégis melyek a világnak azok a területei, amiket érdemes figyelemmel kísérni, hogy ezáltal sok információval rendelkezzünk, és megfelelő döntéseket tudjunk hozni?

Az első, az egészségügy. Itt különösen fontos a forrás, hiszen a kamuhíreknek és összeesküvés elméleteknek való bedőléssel akár a saját életünket is kockáztathatjuk. Ha azonban megfelelő forrásból nézünk utána az egészségügy információinak, történéseinek, akkor könnyebbé, esetenként hosszabbá tehetjük a saját életünket.

A második terület, amit fontosnak tartok, az a természet. Ha sok állatot és növényt ismerünk, akkor ugyancsak megkönnyíthetjük az életünket, és rengeteg élményt szerezhetünk.

Következzék a gazdaság. A gazdaság aktuális hírei közvetetten ugyan, de befolyásolják az életünk színvonalát, hiszen meghatározzák az árakat és a fizetésünket is. Bár sok ember számára ez a terület unalmas, én azt gondolom, hogy nem nagyon érdemes spórolni az infógyűjtéssel.

Kultúra. Legyen szó irodalomról, filmművészetről, színházról, képzőművészetről, népi kultúráról, ez az a terület, ami igazán érdekessé, különlegessé tudja tenni az életünket, és ami bizony nagy hatással van a lelki állapotunkra, gondolkodásunkra.

Kémia-fizika. Talán ez az a terület, ami a legnagyobb nehézséget tudja okozni, és aminek a tanulmányozására a legkevesebb a motiváció az átlagemberek esetében, beleértve engem is. Ennek ellenére nem hiszem, hogy érdemes elhanyagolni ezeket a tudományágakat, mert megkímélhetjük például magunkat attól, hogy két nem egymáshoz illő vegyszert összeöntve, véletlenül mérgező gázt lélegezzünk be.

És végül: technológia. Legyen szó autókról, laptopokról, fejhallgatókról vagy nyomtatókról, hasznos, ha ismerjük őket, az új modelleket és az árakat, hogy amikor beszerzés előtt állunk, a lehető legjobb döntést tudjuk meghozni.

Ha úgy látjuk, hogy ideje kicsit felfrissíteni a nyomtatóinkhoz való kiegészítőinket, akkor érdemes lehet meglátogatni a Nyomtató alkatrész (nyomtatóalkatrész.hu) nevű oldalt, ahol kedvünkre válogathatunk, sőt, még egy blogot is találunk, ahol többek között olvashatunk arról, hogy milyen nyomtatótípusok léteznek.

Ez a probléma egy igen gyakori esetben jöhet elő: amikor nem tudjuk, hogy milyen készüléket vásároljunk magunknak. A legfontosabb szempont ilyenkor az, hogy kiszolgálja az igényeinket és gazdaságosan üzemeltethető legyen.  De mégis miből válogathatunk?

Az első kategória a tintasugaras nyomtatók kategóriája. Ezek a legolcsóbb készülékek, tudnak színes és fekete-fehér dokumentumokat, képeket is nyomtatni, azonban hátrányuk, hogy drága a fenntartásuk. Ugyan ilyen gépeket már 10 ezer forint alatt is találhatunk, de a fenntartási költségük (azaz a patronok megvásárlása) egy alkalommal is többe kerülhet, mint az egész nyomtató. Ugyan a készülékekhez is adnak kettő patront, ezek azonban közel sincsenek annyira megtöltve, mint a külön megvásárolható patronok. Inkább csak a nyomtató kipróbálását szolgálják. Hátrányuk még, hogy amikor sokáig nem használjuk a tintasugaras nyomtatókat, akkor előfordulhat, hogy a tinta beszárad, és vehetünk új patront, vagy nyomtatófejet. Azoknak ajánlott ilyen készüléket venni, akik sok fényképet nyomtatnak, vagy a családból többen is használnak nyomtatót a legkülönfélébb dokumentumtípusok kinyomtatására.

Léteznek multifunkciós tintasugaras nyomtatók is. Ezek a technológiájukban alapvetően megegyeznek a sima tintasugaras társaikéval, csupán annyi a különbség, hogy tudnak szkennelni és fénymásolni is.  Az áruk ugyancsak vonzó, de a fenntartásuk igencsak drága. Szinte soha nem ajánlják a Nyomtató alkatrész (nyomtatóalkatrész.hu) blogján, mivel fényképnyomtatáshoz találunk sokkal jobb minőségű tintás nyomtatókat is, ha pedig a szkennelés számít, abból is találunk minőségibb készülékeket. Ha sok másolásra van igényünk, akkor célszerűbb lézeres készüléket venni.

Jöjjenek hát a lézernyomtatók, elsőként a monokróm lézernyomtatók. A tintasugaras készülékekkel ellentétben ezek nem tintát, hanem festékport használnak a nyomtatáshoz. Ezek drágább gépek, és mivel monokróm készülékről van szó, ezért csak fekete-fehér dokumentumokat és képeket tudnak nyomtatni. Gyors nyomtatást tesznek viszont lehetővé, és a fenntartásuk is jóval olcsóbb, mint a tintasugaras társaiknak. A javításuk is könnyen megoldható általában, mivel jó az alkatrész ellátottságuk. Léteznek multifunkciós változatok is monokróm lézernyomtatóból, ezek tudnak fénymásolni és szkennelni is. Jó választás lehet kisebb irodákba és háztartásokba is.

A színes lézernyomtatók működési elve azonos a monokróm lézernyomtatókéval, a különbség az, hogy tud színesen is nyomtatni. Ennek köszönhetően drágább őket megvásárolni, de a fenntartásuk csakugyan nem túl magas összeg. A színes lézernyomtatók egészen más fajta nyomatokat készítenek, mint a tintasugaras társaik. Leginkább irodai és kiadványszerkesztő környezetbe ajánlott ilyen gépet beszerezni.

Mátrix (tűs) nyomtatók. Számlák és több példányos iratok nyomtatására használták, ma már csak speciális helyzetekben használják. Az áruk magas, a fenntartási költségük viszont alacsony.

A nyomtatókellékekkel foglalkozó weboldalon két sorban helyezkednek el a menüpontok. Az első sorban található a „kiszállítás” a „kapcsolat” és a „blog” felirat, a második sorban pedig a „toner”, a „tintapatron” az „egyéb lézerkellékek”, a „festékszalag és film” és a „papír” feliratú menüpontok vannak. A kék-zöld színű oldal könnyen átlátható rendszerrel van felszerelve, és még keresőfelülettel is rendelkezik. Ez azért hasznos, mert aki pontosan tudja, hogy mit keres, az néhány kulcsszó beírását követően megtalálhatja a fontos portékát.

Lehetőség van regisztrálni (majd később bejelentkezni is), de persze e nélkül is van lehetőség vásárolni. Ebben az esetben azonban picit bonyolultabb a helyzet: minden vásárláskor meg kell adni a szállítási és a számlázási adatokat, és a kosár tartalma sem kerül elmentésre. Minden termék esetén a bolt ingyenes kiszállítást biztosít, ám a minimális rendelési összeg minden esetben 5000 forint. A kiszállítás idejéről mindig előre tájékozódhatunk a termékek mellett elhelyezett apró ábrák alapján. Amennyiben zöld pipát látunk, akkor a rendelésünket 1-2 munkanapon belül kiszállítják. Ha ciánkék pipát találunk, akkor 1-4 munkanapon belül kaphatjuk készhez a portékát. Ha narancssárga homokórát látunk, akkor a lehető legrövidebb időn belül szólnak róla, hogy mikor várható a kiszállítás, ugyanis előre nem tudják megmondani. A kiszállítás reggel 8 és délután 5 óra között történhet meg, de amennyiben nem felel meg az időpont, akkor jelezheti azt. A szolgáltató ezt nem köteles figyelembe venni, de a legtöbb esetben azért ezt figyelembe szokták venni. De hogyan is néz ki a kiszállítás menete? Az első „feladatunk” a termékek kiválasztása. Ehhez célszerű használni az oldal tetején található keresőt, de ha nem tudjuk pontosan, hogy mire van szükségünk, akkor böngészhetünk is. A termékek adatlapján szerepelnek a kapcsolódó termékek is, legyen szó kellékanyagról vagy színes nyomtató esetén a többi színű patron, toner. Ha segítségre van szüksége, az ügyfélszolgálat segítségét is igénybeveheti. Ezt követi a számlázási és szállítási adatok megadása. Az oldalon lehet regisztráció nélkül is vásárolni, de persze regisztráció után kényelmesebb. Ezután le kell adnunk a rendelést, persze előtte ellenőrizni kell a kívánt termékek árát és mennyiségét. Megadhatjuk utána a fizetési módot is, meg persze a kiszállítási módot is kiválaszthatjuk.