Az igazán jó híreket hajlamosak vagyunk szinte csodának kezelni. Mindannyiunkat hajt valami előre, számomra ez a valami azt hiszem, hogy az újdonság varázsa. Gyerekként a számítógép világa volt az, ami igazán lenyűgözött – ez a csodálat pedig azóta is tart. Ma már pedig elmondhatom magamról, hogy olyan kiváltságos helyzetben vagyok, hogy egy magyarországi neves egyetemen fejlesztőként és kutatóként dolgozom, és olyan projektekben vehetek részt, mint az okosváros-fejlesztés, az Alzheimer-kór hang alapú monitorozása kezelt betegek esetén egy app segítségével, vagy egyéb egészségügyi, igazán a társadalom hasznára levő projektek. Ezekért a dolgokért vagyok igazán hálás az életemben, amikor pedig kicsit mégis besokallok a munkámtól, a hobbijaimhoz fordulok, ami az újságírás és a fordítás, és az életem fontos részei immár több mint tíz éve.
Épp ezért biztatom a szerelmemet is mindig, hogy merje megélni az álmait. Nemrégiben hosszas megfontolás után cégalapításra szánta el magát, amit a https://topcegalapitas.eu csapata segítségével vitt véghez.
Már a honlap legelső látogatásakor érezte, hogy valami igazán különlegessel van dolga. Ugyanis nem egy megszokott, rideg, szinte csak elérhetőségekkel és táblázatokba gyűjtött árakkal találkozott böngészéskor, hanem sok új információval, könnyen fogyasztható köntösben. A cég továbbá büszkén hirdeti a https://topcegalapitas.eu oldalán, hogy több mint 15 ezer elégedett ügyfél választotta már őket a 11 éves pályafutásuk során. Mindez azt is jelenti, hogy a legkülönfélébb cégjogi ügyletekkel és számtalan NAV ellenőrzéssel van már tapasztalatuk. Mindezt a szakma is elismeri, ugyanis a https://topcegalapitas.eu, azaz a Gross Office Kft. az elmúlt három évben, 2018 és 2020 között minden alkalommal elnyerte a legmagasabb, Silver minősítést a székhelyszolgáltatók körében – ezt az AA-s minősítést Európa egyik legmeghatározóbb cégminősítő vállalkozása, a Bisnode Magyarország osztja ki az arra méltó cégeknek, ami egy igen szűk csoportot jelent – a magyar vállalkozások mindösszesen 1,75%-a részesült abban az elismerésben, hogy megkaphatta ezt a tanúsítványt. De mit is jelent mindez? Azt, hogy a Gross Office Kft. rendkívül megbízható cég, a velük kialakított üzleti kapcsolat pénzügyi kockázata kifejezetten alacsony.
Ha fogalmunk sincs arról, mi egy cég megalapításának a folyamata, akkor sem kell kétségbe esnünk, a https://topcegalapitas.eu-n ugyanis ebben is segítenek nekünk, lépésről lépésre. Cégalapítás előtt nem árt néhány kérdést végiggondolni és úgy belevágni a dologba – természetesen csak akkor, ha tisztában vagyunk azzal is, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki ügyvezető szeretne lenni. Jó esetben megfelelünk ezeknek a feltételeknek, amennyiben nem, úgy (kevesebb feltétellel) tulajdonosok még lehetünk. A cégalapítás költségeivel is jó, ha előre tudunk kalkulálni, mint ahogy azzal is, mik a konkrét teendőink cégalapítás előtt és után. Amennyiben most székhelyszolgáltatást is igénylünk a cégalapítás mellett, úgy utóbbi költségeit teljes mértékben elengedi a cég, és csak a székhely díját kell kifizetni 6 hónapra (ehhez egy hónap ajándékba jár). Budapesti és újlengyeli székhelyet is választhatunk – utóbbit azért érdemes megfontolni, mert a településen nincs iparűzési adó.
Érdekel? Kattints bátran a fenti linkre, én csak ajánlani tudom ezt a profi csapatot!