Az internet egy fantasztikus találmány, ami örökre megváltoztatta azt, hogy miként tekintünk a világra. Szinte egyszerre lesöpörte a hagyományos módjait a kommunikációnak és valami teljesen újat hagyott a régi helyében. Erről a változásról pedig mindenkinek megvan a saját véleménye. Én egy nagyon érdekes időszakban nőttem fel, mivel végignézhettem azt, hogy miként lesz az internet az, aminek ma ismerjük.
Nem nagy meglepetés, hogy sok nosztalgiám van ezzel az időszakkal kapcsolatban. Tudom, hogy az is belejátszik, hogy én is fiatalabb voltam, de egyszerűen minden sokkal ártatlanabbnak tűnt. Egyszerűen még a céges világ nem tudta felfogni azt, hogy milyen üzleti lehetőségeket rejt az internet. Emlékszem, hogy mennyi ingyenes játékkal játszottam, vagy mennyit beszéltem másokkal fórumokon. Ezeknek pedig bizonyos formái még mindig megmaradtak, de úgy gondolom, hogy sosem fogják pontosan visszahozni azt az érzést…
Ezzel szemben azonban rengeteg olyan új funkciója is lett az internetnek, amik nélkül aligha tudnék ma már élni. Az egyik ilyen például, hogy mikor a kft létrehozás kapcsán kezdtem el érdeklődni, nagyon könnyen tudtam infót és segítséget találni a Gross Office nevű oldalon. Tudom, elég nagy dolognak hangzik ez a terv, és sokáig én sem hittem abban, hogy képes lennék véghezvinni egy ilyen vállalkozást… A Gross Office azonban megmutatta nekem, hogy a megfelelő csapattal a kft létrehozás nem csak álom.
Az első pont, amivel nagyon meg tudtak győzni, az rögtön az oldal kinézete volt. Ennek fontossága mondjuk mit sem változott… A Gross Office nem fog mellébeszélni, direktben nagyon meggyőzőek. Már a főoldalon elolvashatunk róluk minden fontosabb tudnivalót és el tudjuk dönteni, hogy nekünk való-e az a szolgáltatás, amit ajánlanak. Emellett azonban még rengeteg más tájékoztató is elérhető az oldalon, amik végigvisznek minket a kft létrehozás és egyéb dolgok részletein.
Mivel ez egy folyton változó, bonyolult téma, ezért feltétlen szükségünk van egy olyan cégre, ami mindig naprakész infókkal rendelkezik az adó- és jogszabályokról is. A Gross Office csapatában pedig maximálisan bízhatunk. Az oldalon található szövegek mind könnyen értelmezhetők még laikusok számára is. Éppen ezért nem kellett attól tartanom, hogy elvesznék a sorok között, vagy egyszerűen csak nem érteném azt, amit olvasok. A nyelvezet ellenére azonban továbbra is pontos infókat adnak nekünk, úgyhogy emiatt sem kell aggódnunk.
A kft létrehozás kapcsán azt is megtudtam, hogy feltétlen szükségem lesz majd egy székhelyre is. Erre több lehetőségem is van, de a legjobb közülük az, ha a Gross Office-tól veszek igénybe székhelyszolgáltatást. Elsőre persze kedvezőbbnek tűnhet az, ha az ember egy saját helyet nevez ki székhelynek, de ezzel rengeteg olyan adminisztrációs munka jár, amit nem hiszem, hogy szívesen csinálnánk, különösen a cégünk kezdeti fázisában. A Gross Office azonban csekély havidíjért megsegít majd minket. Nagyon tetszett az, amit ajánlottak, különösen azért, mert a székhelyek is kiváló helyeken érhetők el. Budapesten és Újlengyelben is alapíthatunk székhelyt, utóbbinál pedig nem is kell majd fizetnünk iparűzési adót, ezért érdekes. A fővárost meg talán nem kell magyarázni…
Nem akartam kihagyni ezt a nagyszerű lehetőséget, úgyhogy azonnal fel is vettem velük a kapcsolatot. Kicsit féltem ettől a résztől, de könnyen el tudtam érni őket. A telefonban is pont olyan segítőkészek voltak, mint amit idáig tapasztaltam és nemsokára már meg is volt a kft létrehozás fix időpontja. A folyamat gördülékeny volt és most már büszkén kijelenthetem, hogy a saját cégem vezetője vagyok.