Én mindig azt mondom, hogy kezeljük helyén az interneten keringő híreket. Ma már szinte bármit elérünk bárhol a neten, de sokszor rá kell jönnünk arra, hogy ezeknek a híreknek és tartalmaknak a fele sem igaz. Ezt hívják fake news-nak, amikor valaki szándékosan készít nem valós tartalmat egy adott dologról vagy témáról. Ma már rengeteg ilyennel lehet találkozni és érdemes mindig fenntartással olvasni ezeket.
Emlékszem egyszer az egyik ismerősömről lehetett olvasni olyan dolgokat az interneten, ami persze nem volt igaz. Sajnos egyre több ilyennel lehet már találkozni. Az ilyet mindig jelenteni kell és maximálisan fellépni ellene.
A múltkor például a gyermekemnek kerestem iskola előkészítő tanfolyamot, mert hamarosan elkezdi az iskolát. Kissé fenntartásokkal kezeltem mindent, amit találtam, de végül szembe jött az, amit kerestem, vagyis Szabó Szilvia könyve, mely a Látogatás a vonalak birodalmába címet viseli. Mi elkezdtük használni és nekünk nagyon bevált, roppant jó eredményeket értünk el vele.
Miben tud elsősorban segíteni ez a könyv? A következőkben: finommotorika-grafomotorika fejlesztése-íráselemek gyakorlása-iskola előtt. Ezekben mindenképpen, de emellett még sok másban is.
A könyvet Szabó Szilvia gyógypedagógus és logopédus készítette elsősorban 5 és 7 év között gyerekeknek, akik pont az iskolakezdés előtt állnak és szükségük van egy kis felkészítésre, hogy minél könnyebben vegyék az előttük álló feladatokat.
Az iskolára való felkészülés során nagyon fontos a finommotorika fejlesztése. Az egyik legfontosabb. Hogy mi is a finommotorika? Ez tulajdonképpen az ujjak és a kéz összehangolt, finom mozgását jelenti. Az ujjak és a kéz megfelelő működése azért olyan fontos, mert ez a kiegyensúlyozott és a fejlődésnek megfelelő érettség jele. Ha ez nincs meg, akkor a gyerek még nem igazán érett az iskolás korra és nem érdemes még elindítani ezen az úton, mert sok problémával és sikertelenséggel találkozhat. A finommotorika megfelelő fejlődése szoros kapcsolatban van az egyensúly és a nagymozgások kielégítő fejlődésével is. De emellett még a kéz és a szem koordinációjának kialakulásával is.
A finommotorika még a grafomotoros fejlődéssel is kapcsolatban van. A grafomotoros fejlődés alapvetően a finommozgások koordinációját jelenti, vagyis a rajz és az írás megfelelő készségének a fejlesztését.
Emellett a grafomotoros módszer hozzájárul a logikai és kombinációs készség, a kreativitás, a tájékozódáshoz való képesség és az ötletes megoldások, a fantázia fejlesztéséhez is. Ez azért nagyon fontos, mert nagyban meg tudja határozni a gyerek iskolához való viszonyát és a kezdeti sikereket vagy sikertelenséget is.
Számunkra tényleg bevált és azóta másoknak is azt hirdetem, hogy használják ezt a könyvet, mert valóban segíteni tud a következőkben: finommotorika-grafomotorika fejlesztése-íráselemek gyakorlása-iskola előtt.