Kórházba került az Omega gitárosa, Molnár György

Hírek

Oszd meg másokkal is

Molnár György „Elefánt” biciklizés közben lett rosszul és azonnal tudta: a szívével van probléma, hiszen a közelmúltban már átesett egy hasonló rohamon. Lélekben már a pacemaker beültetésére készül.

“Valami nagyon nem stimmel. Ezúttal is >megbikáztak<, de még nem tudni, ez meddig lesz elég – tette hozzá a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, aki félaltatásban is nehezen viselte a kardioverzió nevezetű defibrillátoros terápiát a Budai Irgalmasrendi Kórházban. – Homályosan, de láttam, legalább nyolcan álltak az ágyam körül, és éreztem is, ahogy a mellkasomra ráteszik azt a két hatalmas elektródát. Kétszáz joule-t engedtek belém, ami nem kevés. Néhány másodpercig nem is vert a szívem. Nem vagyok kétségbeesős típus. Tudom, a szív egy időzített bomba, de minden tőlem telhetőt meg akarok tenni, hogy egyenletesen ketyegjen. A szívritmusszabályozó beültetését is vállalom, de a szombati koncertet nem szeretném kihagyni” – jelentette ki a Blikknek az Omega gitárosa.

Forrás: Wikipedia

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!