„A feleség… legyen alkatrésze a férje életének” – 61 éve hunyt el Szabó Lőrinc

Hírek

Oszd meg másokkal is

Már óvodáskorban megtanuljuk a verseit, télen, ha leesik az első hó, biztosan jó néhány családban elszavalják a gyerekekkel, hogy

és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

Amikor meg a tavaszt várjuk, a Nyitnikéket és a Ficseri fecskét fújjuk. Szabó Lőrinc művein több generáció nőtt fel, versei első olvasásra könnyen érthetők, de éppen ezért könnyen félre is érthetők. Bár a Lóci-versek a családi otthon melegét sugározzák, Szabó Lőrinc életpályája ennél sokkal szélesebb és mélyebb. Főleg azért, mert egyáltalán nem volt kibékülve a világgal. Sőt, lázadt minden és mindenki ellen, nehéz volt besorolni, a politika sem nagyon tudott mit kezdeni vele. A kócos, vastag keretes szemüvegű vidéki fiú, aki jó tanulósan szervezte életét, különc volt minden tekintetben – barátai és emlékét feldolgozó irodalmárok szerint ő valójában nem tartozott senkihez.

A „körül szaros” házból küzdötte fel magát

Szabó Lőrinc 1900-ban született Miskolcon, az akkori Újvilág utcában, egy „körül szarosnak” csúfolt házban, melyben egy kocsma is üzemelt. Bár a felmenői többnyire tanítók, pedagógusok, lelkészek voltak, apja otthagyta az elemi iskolát és mozdonyvezető lett, anyja pedig egy falusi gépész lánya volt. „Apai nagyapám 1848-ban tábori lelkész volt Kossuth Lajos seregében” – írta 1951-es életrajzában. A miskolci ház  azonban csak rövid ideig volt az otthonuk, a család szinte állandóan vándorolt, előbb Balassagyarmatra, majd Debrecenbe költöztek. Önéletrajzában Szabó Lőrinc ezt azzal magyarázza, hogy az apját többször is áthelyezte a MÁV.

Monográfusa szerint valószínűleg ez a vándorlás alapozta meg Szabó Lőrincnél a sehová nem tartozás keserű bizonytalanságát.

Szabó Lőrinc saját bevallása szerint könnyen tanult, így már 12 évesen pénzt keresett óraadásból, és a bizonyítványai után is kapott ösztöndíjat. Későbbi megélhetését is megalapozta, hogy megtanult latinul, németül, görögül és franciául is. Első szerelme, Dienes Kató és a tekintélyes debreceni Dienes család révén került kapcsolatba Babits Mihállyal, és ez a kapcsolat megpecsételte a sorsát.

Szabó Lőrinc, József Attila- és Kossuth-díjas költő (MTI Fotó: Gink Károly)

…álmodozó gyerek voltam, úgynevezett könyvmoly, noha ugyanakkor rendkívül érdekelt és izgatott minden realitás

– írta magáról. Szabó a sornyi nyelv mellett gyorsírást is tanult, amit jól tudott hasznosítani akkor is, amikor az Országos Könyvtárügyi és Bibliografiai Intézet titkáraként dolgozott: percenkénti 350–400 szótagot tudott leírni.

Az első világháború miatt 1918-ban hadi érettségit tett, majd nem sokkal később felköltözött Budapestre. Először a Műegyetemre ment, gépészmérnök akart lenni, de két hét után rájött, hogy nem neki való, és átment a bölcsészkarra. 

Ott Babits Mihály önkéntes tanársegédje lett. Annyira összebarátkoztak, hogy Babits a lakásába is befogadta, két évig együtt is laktak: alig húszéves volt tehát, amikor már a Nyugatban jelentek meg versei, így vált a tekintélyes magyar irodalmi folyóirat második nemzedékének tagjává Illyés Gyula, Németh László, Zelk Zoltán és Márai Sándor mellett. Centrál című versében a legendás Centrál Kávéház hangulatát, miliőjét is megörökítette, Móricz Zsigmondot itt csak Zsiga bácsiként emlegette.

A bonyodalmak akkor kezdődtek az életében, amikor Babits beleszeretett menyasszonyába, Török Sophie-ba. A magyar irodalom egyik leghíresebb szerelmi háromszögéből Szabó Lőrinc került ki vesztesen: átengedte menyasszonyát barátjának. Sokáig ugyan nem szomorkodott, mert Babits és Török Sophie esküvőjén megismerkedett Mikes Klárával, az Est-lapokat kiadó Mikes Lajos lányával, akit pár hónappal később feleségül is vett.

Miután Babitscsal és Tóth Árpáddal együtt fordították a Romlás virágait, Szabó Lőrinc hamarosan az Estnél vállalt munkát, és eltávolodott a Nyugattól. Babitscsal való barátsága megromlott, egy idő után már nem is beszéltek egymással, karrierjét azonban nagyban meghatározta a korábban közösen folytatott munka A romlás virágainak fordítása után Szabó Lőrinc fordított tovább: Shakespeare és Villon műveinek egyes magyar verzióit is neki köszönhetjük – a műfordítás a háborús időkben állandó megélhetést adott neki. 

Gyerek. Kisgyerek

Szabó Lőrinc mindössze 22 éves volt, amikor megjelent első verseskötete, a Föld, erdő, Isten – azonnali irodalmi sikert aratott vele. Nem sokkal később, 1923-ban született lánya, Klára, akit verseiben Kisklárának nevez. 1951-es életrajzában büszkén írta róla, hogy a lány Gáborjáni Klára művésznéven a Magyar Rádió színtársulatának tagja lett.

Szabó Lőrinc és lánya Klára

A család szent, de a feleség a férj alkatrésze

Egy rövid időre úgy tűnt, hogy egyensúlyba kerül a különc költő élete: az Est című lapnál volt munkája, családi élete szépen alakult. Ez azonban nem tartott sokáig, a lánya még csak egyéves volt, amikor Szabó beleszeretett felesége legjobb barátnőjébe, Vékesné Korzáti Erzsébetbe. A nevelőnővel,

aki egyébként a háború alatt rendületlenül mentette a zsidó gyerekeket, Szabó Lőrinc hosszú, titkos szerelmi kapcsolatba bonyolódik.

Viszonyuk négy év után derült ki, és veszélybe sodorta a költő házasságát, Mikes Klára megkísérelte az öngyilkosságot, először 1928-ban, aztán még kétszer, sikertelenül. 

Bár Szabó Lőrinc a családot szentségnek tartotta, feleségével harminchat évi házasságuk alatt folytatott levelezése több ezer oldalt tesz ki, de leginkább csak a kötelező napi munkát dokumentálja. Egyik leghíresebb verse, a Semmiért egészen kapcsán egy interjúban kifejtette, hogy a feleségnek nincs más dolga egy házasságban, mint, hogy a férjét kiszolgálja, lehetőleg alázatosan, minden mást háttérbe szorítva. 

Kérem, én önző vagyok. A többi férfi, úgy tudom, nem az. A nők sem azok. Így aztán én egészen különleges valamit szeretnék. Örömöt és feltétlen megbízhatóságot. Vigaszt, támaszt, segítőtársat. . . . A feleség, hacsak nem különlegesen zseniális, önálló, teremtő egyéniség, legyen alkatrésze a férje életének. Találja ebben az örömét, becsvágyát, a boldogságát. Másképp nincs házi béke.

Ez az, ami miatt nem hagyta, hogy a házassága tönkremenjen, a felesége az alkatrésze volt, így aztán az öngyilkossági kísérletek és a házassági zűr ellenére megszületett második gyermekük is, a Lóci-versek szereplője, későbbi reklámfilmrendező, G. Szabó Lőrinc Lajos. Büszkén írta róla 1951-ben, hogy a

Csepeli Vasas röplabda-csapatának, bajnokcsapatunknak a tagja, országos válogatott, aki pár héttel ezelőtt nyerte el »a Népköztársaság kiváló sportolója« című legnagyobb jelenlegi sportkitüntetést.

A lázadó jó tanuló

Szabónak a családi otthon jelentette a megnyugvást. Folyton lázadt a világ ellen, a húszas években kifejezetten baloldali volt, a negyvenes években kifejezetten jobboldali, ezt a karrierje is leképezi: a húszas évektől az Est-lapok munkatársa volt, majd 1928-tól egészen 1944-ig a Magyarország című lapnál dolgozott. „Jól használható újságíró, de szenved a szerkesztőségi robottól. Igaz, szenved mindentől; ha mást csinálna, azt is jól csinálná, és attól is szenvedne. Utálkozva néz maga körül. Ellenségesnek tudja az egész ellenforradalmi világot, amelyben él, de nem szereti az Est-lapok liberális polgári körét sem. Ezért hat ebben az időben baloldalibbnak, mint amilyen valóban volt. Igazában anarchista, akinek semmi sem jó” – írta róla Hegedűs Géza a Magyar Irodalom Arcképcsarnokában.

Hegedűs észrevétele nem véletlen, Szabó Lőrinc csapongott, sokak számára kiismerhetetlen volt: a húszas és a harmincas években egyenesen a népi írókhoz sorolták, mert többször kifejtette, hogy nem szereti a várost, hogy nem szereti Budapestet. Ez a városellenesség sodorta őt a népiek közelébe, de valójában – ahogyan Hegedűs írta róla – a legurbánusabb költőink egyike, „igazi nagyvárosi entellektüel, aki ott érzi rosszul magát, ahol éppen van”. A lázongás aztán reménytelen menekülni akarásba csapott át nála, de végül (valamennyire) békét kötött magával, erre példa a Különbéke című kötete.

Fotó: Cultura.hu

Szabó főhadnagy?

És tessék, a negyvenes években a népi írónak titulált városi költő megkapta a jobboldali bélyeget, miután egy lillafüredi írótalálkozón találkozott Gömbös Gyulával. 1944-ben behívták katonának, főhadnagyi rangban szolgált, bár önéletrajzi írása szerint inkább nevetség tárgya volt, nemigen tudtak vele mit kezdeni. A lőszerkezelő oszlopnál kapott hadnagyi rangot, de pusztán csak azért, mert az első világháborúban is besorozták katonának. Akkoriban négy hét gyakorlat elég volt a hadnagyi ranghoz. 

Tüzérhadnagy lettem tehát, s helyettes parancsnoka is időnkint az oszlopnak vagy részlegének, anélkül, hogy értettem volna a rám bízott feladatokhoz

– írta a szolgálatról. Valós katonai tevékenységet tehát nem folytatott, felmentették, ahogy írta „közvetlen feljebbvalóim magánérintkezésben sokat és szívből nevettek furcsa helyzetemen, de beosztásomon már nem változtathattak.” Ennek ellenére 1945-ben csak nehezen tudta tisztázni magát a háborús vádak alól, az irodalmi élet peremére szorult. Még ‘47-ben is tiltakozásokat váltott ki, amikor a Magyar Írók Szövetsége a tagjai közé fogadta. 

Politika és lázadás helyett az ötvenes években már a gyász határozta meg az életét és a verseit is, miután 25 év szeretői viszony után 1950-ben öngyilkos lett Korzáti Erzsébet. A huszonhatodik év című, száz szonettből álló kötetben foglalta össze szerelmüket. Szeretője öngyilkosságát Szabó Lőrinc később a gyász-esetként emlegeti életrajzában és az 1956-ban, Tóbiás Áronnak adott rádióinterjújában is.

Bár korábban sokat utazott, utazásai emlékeit pedig verseiben is megörökítette, utolsó éveiben a nyarakat már a Balaton környékén töltötte, a Tihany–Igal–Ábrahám-hegy háromszögben. Jó tanulós pontossággal ismerte a vonat-, komp- és autóbuszjáratokat, valamint barátai nyári programjait is. Szeretője halála után azonban sokat betegeskedett, három szívinfarktusa volt, az elsőt tulajdonképpen lábon hordta ki, erről részletes leírást is készített, az utolsót azonban már nem élte túl.

Utolsó befejezett versét a Tihanyban látott holdfogyatkozásról írta 1957. május 13-án. Szeptemberben is a Balatonnál volt, ugyanúgy Tihanyban, Illyés Gyuláéknál, amikor rosszul lett. A budapesti Gömöri-klinikára, a mai Baleseti Központba szállították, ahol a szíve már nem bírta sokáig: 1957. október 3-án, délután 3 óra előtt öt perccel meghalt. Fia, Lóci, lánya, Kisklára és felesége is ott állt a halálos ágyánál, ahogyan az G. Szabó Lőrinc későbbi visszaemlékezéseiből kiderült.  Október 8-án a Kerepesi temetőben temették el, hatalmas állami tiszteletadással. Joó Sándor lelkész, Illyés Gyula, Fodor József és Mihályfi Ernő búcsúztatták.

Az egyik utolsó vele készült interjúban azt mondta, 1200-1300 verset írt életében, és körülbelül a dupláját fordította. Amikor megkérdezték tőle, hogy mi szeretne lenni, ezt válaszolta:

… azt kérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni, ha nem volnék Szabó Lőrinc? Gyík, egy napsütötte kövön.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!