Adót vetnének ki a vörös húsokra Nagy-Britanniában a tudósok

Hírek

Oszd meg másokkal is

Több ezer életet és hetven millió fontot is megmenthetnének Nagy-Britanniában, ha bevezetnék a vörös húsokat terhelő adót – állítják új tanulmányukban az Oxfordi Egyetem kutatói. Az adó nem csak a tőkehús értékesítésére lenne nagy hatással, hanem a hamburgerek és kolbászok értékesítésére is.

A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a vörös húsok fogyasztása összefüggésben áll a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásával, de növeli a sztrók és a rák kialakulásának kockázatát is. Azt is kiszámolták, hogy annak érdekében, hogy a „húsadó” hatékonyan működjön Nagy-Britanniában, a vörös húsokra 14 százalék, míg az ebből készült termékekre 79 százalék adót kellene kivetni.

forrás: pixabay

Úgy vélik, hogy ezek az adókulcsok évente akár 6000 brit halálát akadályozhatnák meg, Dr. Marco Springmann, az Oxfordi Egyetem Népegészségügyi Tanszékének vezető kutatója sürgette a világ kormányait, hogy vegyék fontolóra a húsadó bevezetését.

„Remélem, hogy a kormányok fontolóra veszik a vörös és feldolgozott húsra vonatkozó egészségügyi adó bevezetését. Az adó nem korlátozza a választékot, de erős jelzést ad a fogyasztónak és hatással lenne az egészségügyi rendszerre is. Senki sem akarja, hogy a kormányok megmondják az embereknek, mit ehetnek és mit nem. Mindazonáltal megállapításaink világossá teszik, hogy a vörös és feldolgozott hús fogyasztása nemcsak az emberek egészségét és a bolygót, hanem az egészségügyi rendszereket és a gazdaságot is erősen megviselik.”

A Public Library of Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint az egészségügyi adók a nagy jövedelmű országokban hetente átlagosan két adaggal csökkenthetik a feldolgozott hús, például szalonna és kolbász fogyasztását. A feldolgozott húsra kivetett magasabb adók hatására az is valószínű, hogy a fogyasztók ilyen ételt vesznek, és inkább a tőkehúst választják.

A kutatók szerint a globális húsadók hatására feldolgozott húsfogyasztás csökkenése miatt 16 százalékkal lenne alacsonyabb a rák, a szívbetegségek, a sztrók és a 2-es típusú diabétesz kialakulása.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!