Édesanyja sorsára hagyta a születése után, a kisfiú most azért küzd, hogy híres sebész lehessen

Hírek

Oszd meg másokkal is

Miközben a vele egykorú társainak zöme főleg a szabadban vagy épp otthon, a számítógép előtt múlatja az idejét, a 11 éves Jonah Larson horgol. Immár 5 éve, van, hogy egyhuzamban öt-hat órát is. „Jonah nagyjából ötéves volt, mikor először fogott horgolótűt. A nagynénje régi varródobozából halászta elő. Emlékszem, nagy büszkén odahozta nekem megmutatni, aztán kézen fogott, és megkért, hogy nézzünk végig egy kezdőknek szóló videót a YouTube-on. A többi pedig már, ahogy mondani szokás, történelem” – idézi a Scary Mommy oldala Jonah örökbefogadó anyukáját, Jennifert.

Jennifer egy korábbi interjúban beszélt arról is, hogy Jonah mostanra „horgolókörökben” afféle igazi celeb lett. Míg kezdetben főleg a családjának és a barátainak készített szebbnél szebb darabokat, mára egész sor megrendelője lett. „Annyian várnak a munkáira, hogy a webshopot egy időre fel is kellett függesztenünk” – mondta Jennifer, majd hozzátette, fiát nemcsak a munka árasztotta el, de a rajongói levelek is. „Olyan sokat kap, hogy arra már képtelenség egyesével válaszolni.”

Persze, ahogy az a hírességekkel lenni szokott, Jonah-nak nemcsak rajongói, de kritikusai is vannak. Méghozzá szép számmal. Ők azok, akik meg vannak róla győződve, hogy a fiúcska alkotásait nem ő, hanem az édesanyja készíti. Pedig Jennifer állítja, soha életében nem tudott horgolni. „Jonah-t szerencsére nem viselik meg a gonosz megjegyzések, egyszerűen figyelmen kívül hagyja őket, épp úgy, mint az iskolában, ahol egy időben a hobbija mellett a származása és a bőrszíne miatt is kritizálták.”

Jonah ugyanis Etiópiából került az Egyesült Államokba, miután a Larson házaspár örökbe fogadta őt. Jennifer őszintén elmondta, csak a véletlennek és a szerencsének köszönhető, hogy Jonah nem halt meg a születése napján. „Az édesanyja a sorsára hagyta őt egy fás-bokros területen. Egy épp arra járó férfi figyelt fel a sírására, neki köszönhető, hogy Jonah megmenekült” – meséli az anyuka.  

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#jonahlovestocrochet

Jonah’s Hands (@jonahhands) által megosztott bejegyzés,

Szerencsére Jonah-n ennek a traumának nyoma sincs. Imádja örökbe fogadó szüleit, a hobbiját, az új életét. És hogy miért tölt órákat horgolással, sokszor még jóval lámpaoltás után is? Mert minden vágya, hogy a West Pointon tanulhasson tovább, és híres sebész lehessen. Szerinte a hobbija tökéletesen felkészíti a rá váró kihívásokra.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!