Kozsot több hétre börtönbe zárták

Hírek

Oszd meg másokkal is

Kozsot január 1-jén a bevándorlásügyi hivatal egyenruhásai emeltek ki a sorból a miami reptéren. A popzenészt órákon át faggatták, ekkor még azt remélte, hamarosan újra szabad ember lesz, de tévedett – egy börtönben találta magát, ahol több hetet töltött – írja a Blikk.

kozso, borton“Mivel a papírjaim rendben voltak, nem értettem, miért teszik ezt velem. Turistaként érkeztem Amerikába, de egy cellában találtam magam. Kék ruhát kaptam, a pirosban a kemény bűnözők voltak. Az első napot majdnem száz fogvatartott között töltöttem. Nem akartam elhinni, hogy ez velem történik….Teltek a napok, a hetek, emberek jöttek és mentek, én viszont még mindig rab voltam, akit ártatlanul ültettek le. Féltem a börtöntől, rettegtem attól is, hogy nem vehetem be a gyógyszereimet….Vigaszt talán az jelentett, amikor végre kaptam egy tollat és pár üres lapot, hogy rajzolhassak. Ez volt az egyetlen kapaszkodóm egy olyan helyen, ahol szinte már az idő múlását sem érzékeltem. Egyszerűen nem akartam megőrülni”mondta Kozso, akit végül február 8-án engedtek ki a börtönből.

“Az ügyről készült papírokból világossá válik, hogy óriási baklövést követtek el a hatóságok, mégpedig többet. Tévedésből tartottak fogva valakit, aki emiatt több mint egy hónapig dolgozni sem tudott. Kártérítést követelünk, ezt senkivel nem lehet megtenni” – mondta Rónai Péter ügyvéd.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!