Kánikula közepette nyílt meg az idei év első karácsonyi vására

Hírek

Oszd meg másokkal is

Az Egyesült Királyságban – ahol épp megdőlt a melegrekord – található a Selfridges áruház, amely arról ismert, hogy szokatlanul korán megnyitja karácsonyi vásárának kapuit a vásárlók előtt – írja az Euronews. Az elmúlt években jellemzően augusztusban került erre sor, idén azonban már talán ezt is túl későinek érezték, így július 29-én, 149 nappal szenteste előtt már meg is nyitották az idei karácsonyi szekciót. 

Ezzel hivatalosan is megdőlt az adott évben leghamarabb megnyíló karácsonyi vásár rekordja, a korábbi csúcsot egy szenteste előtt 147 nappal megnyitott vásár tartotta. A hírcsatorna szerint a karácsonyi részleg kifejezetten a turisták között népszerű, de ma már a londoniak közül is egyre többen térnek be, hogy egy picit időzzenek az évszakidegen díszek között. 

A Selfridges télapója megszemléli az egyik karácsonyfadíszt az idei vásárban (Fotó: Getty Images)

A Selfridges karácsonyi vásárának beszerzője, Eleanor Gregory az Independent brit lapnak nyilatkozva elárulta, hogy a világ minden tájáról odasereglő turisták elsősorban a speciális dekorációra és emléktárgyakra hajtanak, amelyeket otthon nem tudnának beszerezni. 

Az áruház kínálata valóban minden igényt kielégít: a karácsonyfadíszektől a különféle télapókon át a különféle otthoni dekorációig bezárólag – de a rajongók akár karácsonyfadísz formájában is tiszteleghetnek a három éve elhunyt David Bowie emléke előtt. 

A karácsonyi vásár portékáiból akár online is vásárolhatnak az érdeklődők, igaz az áruház weboldalán a teljes kínálat nem érhető el. 

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!