Amíg Putyin az elnök, nem lesz melegházasság Oroszországban

Hírek

Oszd meg másokkal is

Nem lesz melegházasság Oroszországban, amíg Vlagyimir Putyin az államfő – ezt ő maga szögezte le csütörtökön Moszkvában. Az orosz államfő az ország alkotmányának tervezett módosításával kapcsolatos ülésen vett részt, amelyen ő elnökölt. Ennek a munkacsoportnak jogászok, aktivisták, politikusok, sportolók, valamint a kultúra egyes szereplői is tagjai.

Több résztvevő is saját kezdeményezésekkel állt elő az ülésen. Egyikük például azt javasolta, hogy az alkotmányban egy férfi és egy nő házasságaként határozzák meg a család fogalmát. Helyi sajtóbeszámolók szerint Putyin erre azt mondta, hogy ez sértené az egyedülálló szülők jogait, azonban kiemelte, hogy továbbra is erősen ellenzi az azonos neműek házasságát.

Vlagyimir Putyin

Vlagyimir Putyin (Fotó: Aleksey Nikolskyi / Sputnik)

„Amíg én vagyok az elnök, itt nem lesz egyes számú szülő és kettes számú szülő. Anya és apa lesz” – fogalmazott.

Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy a változtatások csakis akkor fognak hatályba lépni, ha az állampolgárok jóváhagyják azokat egy megerősítő népszavazáson. A Putyin által január 15-én előterjesztett, az alaptörvény 22 cikkét érintő csomag az orosz alkotmány nemzetközivel szembeni prioritásának meghirdetése mellett konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket, valamint a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyát megváltoztató kezdeményezéseket is tartalmaz.

Számos szakértő szerint e kezdeményezések egy jelentős része azt célozza, hogy Putyin valamilyen formában megőrizhesse hatalmát 2024-ben lejáró elnöki mandátumát követően is.

A cikk Forrása

Oszd meg másokkal is

Szólj hozzá!